Iurie Leanca, Moldova miniszterelnöke és Abrán György, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója A Wizz Air
új járatokat indít Moldovába

Brüsszel, 2013. június 13. – A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy két új járatot indít Moldova fővárosából, Chisinauból Rómába illetve Velencébe szeptember 24-től. Kezdetben mindkét útvonalon heti két járat közlekedik majd, ezzel a moldovai útvonalakon először lesznek elérhetők az alacsony viteldíjak.

Moldova légiközlekedési piaca folyamatosan bővül, az alacsony árak még több turistát vonzanak majd az országba. Moldova elsősorban Nyugat-Európával folytat kereskedelmet, ahol ráadásul sok moldovai állampolgár is él. A szabadidős és üzleti utazók, valamint a moldovai diaszpóra örömére szolgál, hogy az új útvonal a Moldova és Nyugat-Európa közötti légiközlekedésben is elérhetővé teszi az alacsony árakat.

Jegyek a Wizz Air új Chisinau-RómaCiampino és Chisinau-VelenceTreviso reptér között közlekedő útvonalára megvásárolhatók a wizzair.com oldalon. A hihetetlenül alacsony viteldíjak 19,99 eurónál kezdődnek (egy útra, beleértve az adókat).

A Wizz Air alacsony árai Chisinauból:
Indulás Napok Viteldíjak
Velence & Róma 09.24. Kedd, Szombat 19,99 eurótól

„A Wizz Air nagyon örül, hogy Moldova is csatlakozott azon országok folyamatosan bővülő köréhez, amelyek profitálnak hihetetlenül alacsony árainkból” – mondta Abrán György, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója a brüsszeli sajtótájékoztatón. – „Az EU Nyitott Égbolt megállapodása fogyasztóbarát versenyt eredményez, nagyon örülünk, hogy Moldova csatlakozott az Európai Közös Légtérhez, ennek köszönhetően hamarosan növekedni fog az utasforgalom és a turizmus. A Wizz Air elkötelezett amellett, hogy alacsony viteldíjakat tegyen elérhetővé a moldovaiak és látogatóik számára. Várakozásaink szerint 60 ezren fognak utazni a Chisinau és Olaszország közti két útvonalon. Az egyéni utazók, a családok és az üzleti utasok is örülni fognak ennek az izgalmas fejlesztésnek, amely hozzájárul a moldovai turizmus fejlődéséhez és a munkahelyteremtéshez” – tette hozzá Abrán György.

„Tavaly júniusban Moldova és az EU aláírták az Európai Közös Légtérhez való csatlakozásról szóló szerződést” – mondta brüsszeli látogatásán Moldova miniszterelnöke, IurieLeanca. – „Ez ma itt Brüsszelben egy történelmi pillanat: amikor a Wizz Air, Európa egyik vezető diszkont légitársasága bejelenti, hogy elindítja első járatait Chisinauból Rómába és Velencébe. Ez természetesen jó hír az Olaszországban élő moldovai közösségnek. Szeretnék gratulálni a Wizz Airnek ehhez a fontos lépéshez, és remélem, hogy a közeljövőben Chisinauból újabb Wizz Air útvonalak megnyitására kerül majd sor. Remélem, a következő úti cél Brüsszel lesz.”

A Wizz Airről
A Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága 44 darab A320 Airbus-ból álló flottát üzemeltet 16 állomásról, több mint 270 útvonalon, 92 desztinációval, 33 országba. A Wizz Airnél 1600 szakember biztosítja a magas színvonalú szolgáltatást és a nagyon alacsony árakat, aminek köszönhetően 2013-ban több mint 13,5 millió utas választja a légitársaságot. A Wizz Air iPhone alkalmazása már elérhető a http://wizzair.com/en-GB/mobile oldalon.

További információ:
Daniel de Carvalho Bognár Ákos
Wizz Air Group Weber Shandwick
+ 41 22 555 9889 + 36 1 250 2307
daniel.decarvalho@wizzair.com akos.bognar@webershandwick.hu