Nemzetközi légi kutató-mentő gyakorlat házigazdája volt augusztus 24.-29. között a Pápa Bázisrepülőtér. A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) által levezényelt eseményen Törökország, Szlovénia, Szlovákia és Magyarország képviseltette magát végrehajtóként, Ausztria és Horvátország pedig megfigyelő státuszú vendégként vett részt az eseményen.


A gyakorlat akár a 24 című filmsorozatból ismert terrorista ellenes ügynök, Jack Bauer egyik legrosszabb napja is lehetne. Természetesen a végrehajtott feladatok jobb értelmezhetőségének érdekében egy rövid sztori is szövődött, ami szerint egy milicisták által uralt terület ellenőrzése céljából a parancsnokság egy Mi-24-es harcihelikoptert és egy Mi-17-es szállítóhelikoptert emel a szolnoki repülőtérről.

Utóbbit 7 fő rendőrrel és 7 fő katonával a fedélzeten. Ám a galád szakadár terroristák még a reptér körzetében lekapják mindkét szerkeztet egy-egy vállról indítható rakétával. A Mi-17-es lezuhan, a Mi-24-es pedig kényszerszáll. Természetesen a harcálláspont is értesül a sajnálatos eseményről s azonnal küld egy Mi-24-est, aminek a feladata a túlélők felkutatása, illetve a terep felderítése.

Miután ez megtörtént, nyomban egy Mi-24-es kötelék és egy L-39 Albatros repülőgép indul rendet rakni az érintett körzetbe, s nem irányítható rakétákkal és géppuskával tisztítják meg területet. Eközben egy deszant egység is megközelíti a szerencsétlenség helyét, a földi biztosítás céljából. Miután kiűzésre került minden szakadár terrorista, tűzoltók érkeznek a roncsok oltására, majd a törökök Casa és a magyarok An-26-os szállító repülőgépeiből ejtőernyővel orvosi egységek ereszkednek le. Tűzoltás után megkezdődik a sérültek ellátása, illetve megérkeznek az állomány kiemelését biztosít török és szlovén Cougarok illetve a szlovák, s magyar Mi-17-esek is.
A mentés utolsó fázisában pedig megjelenik a mentők AS-350-es “mókuskája”, amit a Légirendészet MD-500-asa kísér.

A fentiek is mutatják, hogy az igen tartalmasra sikeredett forgatókönyvnek köszönhetően egymástól igen eltérő feladatkörben mozgó külföldi és belföldi egységek munkáit kellett a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának összehangolni a gyakorlat során, amit az igen hatékonyan meg is tett. Remélhetőleg hasonló sebesültmentési akciókkal csak a 2009-es Sarex-en találkozunk majd leközelebb!

A már felsorolt országok képviselői mellett az Országos Rendőr Főkapitányság, az Országos Mentőszolgálat, a Légirendészeti Parancsnokság, a Légimentő Kht. és a katasztrófavédelem kijelölt erői is kivették a részüket a nem mindennapi gyakorlatból.