A múlt hónapban 47 880 repülőgép haladt át a magyar légtérben, ami minden eddigi októberi forgalmat meghalad. A tavalyi év azonos időszakához képest 8,2 százalékkal, vagyis közel 4000-rel több átrepülő gépet kezeltek a magyar légiforgalmi irányítók.

null

Így a nyári hónapokban tapasztalt fellendülés tartósnak bizonyul. Az új rekord repülőgépenként 100, összesen 4 788 000 millió forinttal járult hozzá ahhoz a 9 millió forintos támogatáshoz, amelyet a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak ajánlott fel.

A vállalat a katasztrófa után jelentette be, hogy az azonnali segítségnyújtás mellett – többek között Devecsernek egy terepjárót adományozott – támogatási alapot hoz létre, amelybe 100 forintot fizet be minden, októberben a magyar légtérben átrepülő repülőgép után. Így 4 788 000 forint gyűlt össze, amelyből a HungaroControl októberben már 1-1 millió forintot átadott a devecseri és kolontári általános iskolák vezetőinek, illetve egynapos budapesti kirándulást szervezett a két település gyermekeinek. A fennmaradó 2,7 millió forintot a Magyar Kármentő Alap számlájára novemberben fizeti be a vállalat.

Háttér

A HungaroControl a támogatási alap létrehozásán túl azonnali és közvetlen segítséget nyújtott az önkormányzatoknak. A katasztrófa után felvette a kapcsolatot a helyi polgármesterekkel. Devecserben a vörösiszap tönkretette az önkormányzat autóját, ami komoly akadályokat okozott a mentés és segélyezés megszervezésében, ezért a HungaroControl egy terepjárót adományozott a településnek. Somlóvásárhely polgármestere védőfelszereléseket kért, így gumicsizmákat és munkaruhákat biztosított a vállalat. Az Irányítástechnikai Dolgozók Független Szakszervezete 1 millió forintot fizetett be a Magyar Kármentő Alap számlájára. A HungaroControl összesen 9 millió forinttal járult hozzá a vörösiszap okozta károk enyhítéséhez és az újjáépítési munkálatokhoz.

null

*** A HungaroControl Zrt.-ről ***

A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. a magyar légtérben a légiforgalmi szolgáltatások nyújtására és légiforgalmi szakszemélyzet képzésére kijelölt szervezet, mely felel a magyar légtérben a légijárművek irányításáért és biztonságáért. A HungaroControl Zrt. a biztonságos és hatékony léginavigációs szolgáltatást biztosítja a kijelölt légterekben.