Kutatás-fejlesztés az európai integráció szolgálatában

A HungaroControl égisze alatt működik Közép-Európa egyetlen légtérszimulációs központja 2011. május 10-étől Budapesten. A legmodernebb technológiával felszerelt kutatás-fejlesztési centrumot dr. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, Joe Sultana, a légiforgalmi irányítás európai csúcsszervezetének igazgatója, valamint Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója nyitotta meg a térség légi navigációs vezetőinek jelenlétében. A Center of Research, Development and Simulation (CRDS) célja, hogy elősegítse a regionális együttműködést és az Egységes Európai Égbolt megvalósítását.

Az európai légi navigáció hatékonyságát és versenyképességét előirányzó Egységes Európai Égbolt program keretében a jelenleg még országhatárok mentén tagolt légteret nagyobb regionális egységekbe, úgynevezett funkcionális légtérblokkokba szervezik. Az integráció az irányítók minden korábbinál szorosabb együttműködését kívánja meg, illetve számos eljárás és folyamat változását, többek közt a repülési útvonalak lerövidülését hozza magával. A HungaroControl ma megnyitott innovációs centruma lehetőséget teremt arra, hogy a „papíron” kidolgozott és elméletileg biztonságos változásokat, légiforgalmi irányítói eljárásokat még azok éles alkalmazása előtt teszteljék.

„Magyarország mindent megtesz az Egységes Európai Égbolt megvalósítása, valamint annak a közép-európai funkcionális légtérblokknak a sikeres működése érdekében, amelynek létrehozásáról épp a múlt csütörtökön írtunk alá megállapodást a régió országaival” – mondta az ünnepélyes megnyitón dr. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár. „A magyar légiforgalmi szolgálat beruházásai egész Közép-Európa légi navigációjának fejlődését és a regionális együttműködést szolgálják. Ennek kiváló példája a CRDS innovációs centrum, amely a többi szolgáltató előtt is nyitva áll” – tette hozzá az államtitkár.
„A légi forgalom növekedése és az integráció Európa-szerte egyre erősebb keresletet támaszt a kutatás-fejlesztés, a szimuláció és a képzés területén, de a magas szakmai igényeknek megfelelő kapacitások csak igen korlátozottan állnak rendelkezésre. A budapestihez mérhető nagyságú és technológiájú létesítmény az egész kontinensen csupán egy található, Párizs mellett. Ezért különösen fontos, hogy az integrációs folyamat legintenzívebb időszakában biztosítani tudjuk Közép-Európa számára a fejlődéshez és a közös munkához szükséges világszínvonalú infrastruktúrát” – világított rá a beruházás jelentőségére Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója.

A megnyitón részt vettek a térség légiforgalmi szolgálatainak vezetői is, valamint a légi navigáció európai csúcsszervezete, az EUROCONTROL igazgatója. Joe Sultana beszédében hangsúlyozta, hogy „a CRDS nemcsak a régióban, hanem egész Európában szorosabbra fűzi a szolgáltatók szakmai együttműködését.”

A központban elsőként egy folyamatban levő útvonal-változtatás hatásait fogják tesztelni a HungaroControl szakemberei. A valóságos körülmények között végrehajtott szimulációval kideríthető, hogy a légitársaságok számára optimálisabb új útvonal a gyakorlatban hogyan hat majd a légiforgalmi irányítás munkafolyamataira, esetleg okoz-e bármilyen nehézséget a forgalom kezelésében.


Háttérinformáció:

A HungaroControlról

A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. világszínvonalú technológiája, élenjáró fejlesztései és szolgáltatásai révén a nemzetközi légiforgalmi irányítás egyik legpontosabb, leghatékonyabb és legmegbízhatóbb szolgáltatója, az Egységes Európai Égbolt keretében zajló uniós integráció aktív regionális kezdeményezője, együttműködő partnere.

Hagyományos légiforgalmi irányító szolgáltatásainak, műszaki-technológiai háttérének továbbfejlesztése mellett a HungaroControl egyik stratégiai célkitűzése, hogy az elkövetkező két-három évben partnereivel közösen egy regionális, közép-európai légi navigációs tudásközpontot hozzon létre. A tudásközpont kialakítását a légi forgalmat támogató kutatás-fejlesztés, szimuláció és képzés iránti növekvő nemzetközi piaci kereslet alapozza meg, amelyet részben éppen az európai integráció és a funkcionális légtérblokkok létrehozása generál. A több lépcsőben megvalósuló tudásközpont létrehozásának egyik első állomása a budapesti kutatás-fejlesztési és szimulációs központ (CRDS) megnyitása. A tudásközpont létrehozásával a HungaroControl célja, hogy a 7 közép-európai országot tömörítő FAB CE legyen Európa egyik legjobb szolgáltatásait nyújtó, legmagasabb műszaki-technológiai színvonalon működő és legelismertebb funkcionális légtérblokkja.

Center of Research, Development and Simulation (CRDS)

Korábban az EUROCONTROL működtetett Budapesten hasonló központot, amelynek bezárását követően, 2011. január 31-én a magyar légiforgalmi szolgálat megvásárolta a berendezéseket. A nemzetközi innovációs központ új helyszínén, a Népliget Centerben 2011. május 10-étől fogadja a légiforgalmi szolgálatok, az Egységes Európai Égbolt keretében létrehozott funkcionális légtérblokkok, valamint szakmai és tudományos szervezetek munkatársait.

A CRDS-ben a legmodernebb technológiák segítségével végezhetők el azok a valós idejű szimulációk, amelyek nélkülözhetetlenek a légtérkezelés és a forgalomirányítás fejlesztéséhez, a légi navigációs eljárások bevezetés előtti validációjához, új eszközök kidolgozásához, továbbá a légiforgalmi irányítók folyamatos továbbképzéséhez.

Az Egységes Európai Égbolt (Single European Sky)

Az Egységes Európai Égbolt az Európai Bizottság kezdeményezése, amelynek célja az európai légiforgalmi irányítás rendszerének egységesítése és nemzetközi versenyképességének javítása, a repülésbiztonság és a hatékonyság fokozása, a kapacitások optimalizálása, a légi járművek üzemeltetési költségeinek csökkentése, valamint a légi közlekedés fenntarthatóságának biztosítása. Az integrációs program keretében a nemzeti légi navigációs szolgálatok munkáját összehangolják és a jelenleg még államhatárok mentén feldarabolt légteret nagyobb regionális egységekbe, úgynevezett funkcionális légtérblokkokba (FAB) integrálják. Magyarország 2012 decemberétől a közép-európai funkcionális légtérblokk (FAB CE) tagja lesz Ausztriával, Csehországgal, Szlovákiával, Horvátországgal, Szlovéniával és Bosznia-Hercegovinával együtt. A közép-európai funkcionális légtérblokkot létrehozó államközi egyezményt, valamint a légi navigációs szolgáltatók közötti szerződést 2011. május 5-én írták alá Szlovéniában.

Az EUROCONTROL

A biztonságos légi közlekedés fejlesztésére létrehozott, európai kormányközi szervezet. Jelenleg 39 ország és az Európai Bizottság is tagja. Célja a légi közlekedés biztonságának fokozása mellett a teljesítményközpontú szemlélet meghonosítása és a légi közlekedés okozta környezeti károk csökkentése. Partnereivel együtt az Egységes Európai Égbolt létrehozásáért, valamint egy egységes páneurópai légiforgalmi irányítási rendszer (ATM) fejlesztéséért dolgozik.

forrás: pressinform