A WIZZ AIR ALACSONY ÁRAI MEGÉRKEZTEK OROSZORSZÁGBA

A Wizz Air ma bejelentette új Budapest-Moszkva Vnukovo útvonalát, amely szeptember 23-án indul. Az új járat kezdetben heti öt napon szállítja majd az utasokat.

A Wizz Air „Irány Kelet” terjeszkedése az elmúlt évben már olyan útvonalakkal gazdagította a Budapestről alacsony árakon elérhető célországok körét, mint Ukrajna, Izrael, az Egyesült Arab Emirátusok, Azerbajdzsán, Törökország és Egyiptom. Ebbe a sorba illik bele a régóta várt Magyarországot és Oroszországot összekötő járat. A Wizz Air alacsony árai a Budapest-Moszkva útvonalon hozzájárulnak majd a két ország közti kereskedelmi és üzleti kapcsolatok fellendüléséhez, valamint a turizmus bővüléséhez. A Vnukovo Nemzetközi Repülőtér egyike Moszkva legjelentősebb repülőtereinek ahonnan gyorsan és egyszerűen elérhető Moszkva belvárosa.

A Budapest-Moszkva járatra megkezdődött a jegyek értékesítése, így már most foglalhatók a wizzair.com honlapon. A hihetetlenül alacsony viteldíjak 10 990 forintnál kezdődnek (egy útra, adókkal együtt).

A WIZZ AIR JÁRATAI MOSZKVÁBA:
Indulás
Napok
Viteldíj

Szeptember 23.
Hétfő, Szerda, Csütörtök, Péntek, Vasárnap
10 990 forinttól*

„A Budapest-Moszkva járat elindulása mérföldkő a Wizz Air „Irány Kelet” terjeszkedésében, mert légitársaságunk ezzel debütál Oroszországban. Az új járattal egy újabb úti célt teszünk alacsony áron elérhetővé Magyarország lakosai számára, ezzel tovább erősítjük a Wizz Air szerepét hazai légitársaságként” – nyilatkozta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. „A Wizz Air jelenlegi útvonalhálózata 37 úti célt tesz elérhetővé Budapestről, ami azt jelenti, hogy 2,4 millió utast tudunk szállítani 2013-ban. Ahogy az ország legnagyobb légitársaságától elvárható, továbbra is rendkívül elkötelezettek vagyunk útvonalhálózatunk fejlesztésében, hiszen ezzel új munkahelyeket teremtünk, és serkentjük az üzleti élet szereplőinek magyarországi szerepvállalását. Szeretnénk megköszönni a magyar kormánynak, hogy a kijelölési folyamat során végig támogatta erőfeszítéseinket” – tette hozzá Váradi József.

*egy útra beleértve az adókat