Érdekes eset áll kivizsgálás alatt Luxemburgban. A helyi érdekeltségű Cargolux légitársaság Barcelonából érkező Boeing 747-400F teherszállító repülőgépe (LX-OCV) január 21-én leszállás közben az egyik főfutójával telibe talált egy, a Findel repülőtér kifutópályán álló kisteherautót, mely a karbantartó részleg flottájába tartozott.
Idén dől el az Airbus háza táján, hogy a közeljövőben új hajtóművet kap-e az eddig is sikeres A320-as család. Az új wingletek és az újgenerációs hajtómű párosításától 15%-os üzemanyag-megtakarítást remélnek.
2010. január 10-én ünnepeljük a magyar repülés kezdetének 100 éves évfordulóját, az ezen a napon Adorján János aviátor által végrehajtott sikeres felszállás emlékére.
Az elsősorban katonai repülőgépeiről ismert Szuhoj berepülés alatt álló polgári típusa, a Superjet 100 leszállítása késést szenved, mivel a hajtómű fejlesztői csúsznak a hatósági engedélyeztetéssel.
Hét nappal az első prototípus szűzrepülése után, december 22-én végrehajtotta első felszállását a Boeing “műanyag” repülőgépének, a B787 Dreamlinernek ZA002 jelzésű, második prototípusa.

A CFM International néven bejegyzett, polgári repülőgépek meghajtására szánt sugárhajtású erőforrások kifejlesztésére és előállítására alapított konzorcium legújabb fejlesztésű erőforrását, a LEAP-X elnevezésű sugárhajtóművet választották a kínai fejlesztők az ázsiai országban kifejlesztésre kerülő utasszállító repülőgép meghajtására.
(tovább…)
Belső körökből jutott tudomásomra az alábbi információ: ismeretlen repülő tárgyat észleltek több ponton is Magyarország egén. A szigorúan titkos jelentés alapján az igazságügyi és rendészeti miniszter, Dr Draskovics Tibor azonnal berendelte a Nemzetvédelmi Szolgálat és a Központi Felderítő Hivatal vezetőit!
(tovább…)
A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. ANS (Air Navigation Service) III. projektje számára a maximálisan adható 5 964 000 euró támogatást ítélte meg az Európai Unió. (tovább…)
Új generációs utaskiszolgáló rendszer a Malévnél
Amadeus – Malév partnerség (tovább…)
Az október huszadikai HungaroControl sajtótájékoztató teljes hanganyaga.