A repülés szerelmesei

Archive for the ‘História’ Category

csütörtök
okt 31,2013

Elérkeztünk a grandiózus filmsorozat befejező részéhez. Az összesen 15 órányi filmanyag méltóképpen mutatja be a szovjet-orosz repülés történetét. (tovább…)

vasárnap
okt 27,2013

A siklóernyőzés magyar (H)őskora:

Maroknyi lelkes titán a ’80-as évek végén Magyarországon is kísérletezett a siklóernyőzés feltámasztásával. Ekkorra külföldön már siklóernyős világversenyeket rendeztek, de a keleti-blokkon belül ebből még nem sok minden szűrődött át. Ez azonban nem vette kedvét a legtettrevágyóbb ifjú ejtőernyősöknek, hogy valami újat, jobbat próbáljanak alkotni. Szerették volna az ejtőernyőjüket az ejtőernyős ugráson kívül többre használni, lehetőleg a felszállító repülőgépet kihagyni, külföldi mintára hegyekről lerepülni, vagy vontatással felszállni. (tovább…)

szerda
okt 23,2013

A méltán híres Douglas DC-3/C-47 szovjet másolata is olyan sikeres pályafutást tudhat magáénak, mint az amerikában épített “őse”. (tovább…)

vasárnap
okt 13,2013

A Li-2 hasonlóan amerikai testvéréhez a háború utáni légiközlekedés alaptípusa lett a szocialista táboron belül. Ez hazánkban is így volt. A MASZOVLET (Magyar-Szovjet Polgári Légiforgalmi Részvénytársaság) 1946-ban Li-2-es repülőgépekkel kezdett repülni belföldre (!) majd később külföldre is. Sőt a hatvanas években még sétarepülések is voltak, amíg egy katasztrófa nem történt. (tovább…)

csütörtök
okt 10,2013

Talán erről a repülőgépről lehet elmondani azt, hogy alapjaiban változtatta meg az emberek véleményét a levegőben történő utazásról. (tovább…)

szombat
okt 5,2013

A Berlini légihíd egyik legjelentősebb típusa a C-47 Skytrain a talán kevésbé ismert C-53 Skytrooper vagy a britek elnevezésében a Dakota. De hívják bárhogy is a nevek valójában a DC-3-as „álnevei”. (tovább…)

vasárnap
Sze 29,2013

A bombázó és utasszállító repülőgépek megjelenésével egyidőben a katonai terhek szállítására is azonnali igény mutatkozott. (tovább…)

vasárnap
Sze 22,2013

Az oroszok más koncepciót követve, nem építettek repülőgép-hordozókat, inkább a tengeralattjáró flottájukat fejlesztették, illetve bővítették. Emellett tömegével állították szolgálatba a szárazföldi bázisokról üzemelő nagy hatótávolságú, tengerészeti többfunkciós repülőgépeket. (tovább…)

vasárnap
Sze 15,2013

A korábbi írásainkhoz ajánlom szíves figyelmetekbe ezt a dokumentum filmet. (tovább…)

csütörtök
Sze 12,2013

Erre a feladatra nem nagyon állt rendelkezésre megfelelő teherbírású repülőgép. Volt a C-47-es szállítógépek tömege, aminek a teherbírása 3.5 tonna. Nyilvánvaló hogy ilyen kicsi teherbírású repülőgéppel nem lehetséges ezt megoldani, hiszen a napi több mint ezer landolás lebonyolíthatatlan feladat volt. Ennek ellenére mivel más akkor még nem volt ezért a C-47-esek elkezdtek szállítani. (tovább…)