Sajnos a madridi Spanair baleset kapcsán a világsajtó a McDonnell Douglas MD-82 típusú utasszállító repülőgéppel volt tele. Mi most nem a tragédia részleteivel foglalkozunk, hanem megnézzük ki fia-borja ez a szerkezet.

null

Nos az MD-82 a McDonnell Douglas 80-as szériájának egyik képviselője, ezért érdemes inkább az egész repülőgépcsaládról szót ejteni.
Az MD-80-as család tulajdonképpen a hatvanas évek közepén tervezett DC-9-es egyenesági leszármazottjának tekinthető, mivel a születése a DC-9-es folyamatos fejlesztéseinek köszönhető.

Az időközben a Boeing prédájává vált McDonnell Douglas gyár egyfolyosós és kettő darab hajtóművel felszerelt MD-80-as utasszállító repülőgépe 1979 október 25-én emelkedett első ízben a levegőbe, majd nemsokkal később már a Swissair és az Austrian Airlines menetrendszerinti járataként szállította az utasokat. Azonban a piaci igények különféle követelményeket támasztottak a típussal szemben, aminek eredményeként a 80-as széria egy egész repülőgépcsaláddá nőtte ki magát.

null

A Wikipedián találtam egy kis táblázatot, ami segítségével remekül áttekinthető az egyes változatok erőssége.

MD–81 MD–82/–88 MD–83 MD–87
Utasférőhely 2-osztályos elrendezés:155
1-osztályos elrendezés:172
2-osztályos elrendezés:152
1-osztályos elrendezés:172
2-osztályos elrendezés:155
1-osztályos elrendezés:172
2-osztályos elrendezés:130
1-osztályos elrendezés:139
Csomagtér 35,5 köbméter 35,5 köbméter 28,7 köbméter 26,5 köbméter
Szárnyfesztáv 32,8 méter 32,8 méter 32,8 méter 32,8 méter
Hossz 45,1 méter 45,1 méter 45,1 méter 39,7 méter
Magasság 9,05 méter 9,05 méter 9,05 méter 9,3 méter
Törzsátmérő 334,3 centiméter 334,3 centiméter 334,3 centiméter 334,3 centiméter
Maximális leszállótömeg 58 061 kilogramm 58 967 kilogramm 63 276 kilogramm 58 060 kilogramm
Maximális felszállótömeg 63 504 kilogramm 67 812 kilogramm 72 575 kilogramm 63 503 kilogramm
Szerkezeti tömeg 35 330 kilogramm 35 369 kilogramm 36 145 kilogramm 33 237 kilogramm
Tüzelőanyag mennyisége 22 129 liter 22 129 liter 26 426 liter 22 126 liter
Hajtómű Pratt & Whitney JT8D-209 Pratt & Whitney JT8D-217A/C Pratt & Whitney JT8D-219 Pratt & Whitney JT8D-217C
Tolóerő 82,29 kilonewton 88,96 kilonewton 93,41 kilonewton 88,96 kilonewton
Hatótávolság 2897 kilométer 3798kilométer 4635kilométer 4395 kilométer
Utazósebesség 811 kilométer/óra 811 kilométer/óra 811 kilométer/óra 811 kilométer/óra



null

1979 és 1999 között összesen 1191 darab MD-80-as szériájú repülőgép hagyta el a üzemeket. Ezek a gépek jelentős része az American Airlines (353 db) és a Delta Airlines (120 db) légitársaságokhoz került. A spanyol érdekeltségű Spanair 2008 augusztus 20-ig 36 darabot tudhatott magáénak, ám a flotta sajnálatos módon azóta egy géppel csökkent.
Az évek folyamán 14 repülőgép veszett oda az 1191 darabból, mintegy 1200 ember halálát okozva.