Jócskán eltelt közel három hónap utolsó írásom óta, bevallom őszintén, hogy igencsak be voltam táblázva, jöttek az ünnepek és történt ez-az, ami miatt nem volt időm foglalkozni a folytatással. De mostanra hál’ Istennek sikerült révbe érnem az összerakással, erről írnék néhány szót.

Az összerakást egyetlen egy szóval tudnám jellemezni: szörnyű. És akkor még enyhén fogalmaztam. Rég volt dolgom ennél brutálisabb makettel, a múlt év nyarán összerakott –szintén valami lengyel vagy cseh gyártású- RWD-5 bis felsőszárnyas kisrepülő is könnyebb volt, pedig az sem mai darab.
Ami elsők között feltűnt miközben bőszen sorjáztam az alkatrészeket az volt, hogy hiányzott pár darab elem. Nem találtam a két darab pilótaüveget, nem volt meg a függőleges vezérsíkok tövére kerülő két kis merevítő rúd, és hiányzott a szárny alá kerülő Pitot-cső is. Aztán lehet, hogy szállítás közben ugorhattak ki a dobozból, vagy én voltam a ludas, bár ezt nem hinném, mert tényleg nagyon figyelek az apró alkatrészekre. Sebaj, ezen alkatrészeket később megcsinálom valamiből, az üvegek lesznek érdekesek, lehet, hogy valami régebbi makett megmaradt üvegeit fogom átfarigcsálni, de majd eldől.

Korábban már lefestettem a kabin belsőt és az üléseket, most folytattam a többivel. Kezdtem a kerekekkel, lefestettem az orrkúpot, a gépágyút, a botkormányt, a gépágyú tartó konzolt és a kipufogót. Míg ezen elemek száradtak, megpróbálkoztam „Putty-olni” a szárny felső részén lévő két nagy rést. Harmadszorra nagy nehezen sikerült, iszonyat hamar szárad a tömítő paszta. Másnapra megszáradtak az alkatrészek. Összeraktam a törzset az ülésekkel, viszont elfelejtettem beépíteni a gépágyú tartó konzolt, de később ez is könnyedén bekerült. Műszerfalat nem kaptam, vagyis igen, azt írta, hogy vágjam ki a leíráson nyomtatott ultragáz félig lekopott nyomtatott műszerfalat. Na ezt nem!

Egy régebbi Messer 109-es műszerfalát applikáltam be, nem látszik nagy különbség és nem is a Titanic-ot építem, szóval nem lettem lelki beteg az idegen műszerfaltól. A szárnyat már korábban összeraktam és le is sorjáztam, nem volt vele munka, leszámítva a korábban említett Putty-olást. Sok-sok sorjázás után elkezdtem a szárny tartórudazatainak felépítését. Itt is megjegyzem, hogy nem volt könnyű dolgom, az hagyján, hogy egy kiló sorja jött le mindegyik darabról (még az alig egy centis középső tartóelemekről is) de volt, hogy különböző méretűek voltak, szóval egy méretre kellett farigcsálom a tartó rudakat, ezáltal a szárny kissé lejjebb került… Sebaj, nem vészes, de engem mégis zavar.

Megjegyzem nem Tamiya minőséget várok egy több évtizedes makettől, de az már biztos, hogy legközelebb feljebb megyek minőségben, talán összerakom a 108-as Messert, vagy a karácsonyra kapott Mirage-t. Kicsit újabb, kicsit Heller, persze ez sem Tamiya de talán nem kapok agyvérzést építés közben…

Visszatérve a makettünkhöz: felraknám a hosszabbik szárnytartó elemeket, de észreveszem, hogy a bal oldali gyárilag nyomtatás hibás. Ez annyit jelent, hogy konkrétan el volt törve. Sebaj, megbocsájtjuk lengyeléknek, összeragasztottam, talán valamelyest festéskor eltűnik. Nagy nehezen feltettem a szárnyat, próbáltam figyelni, hogy minden szimmetrikus legyen, ami többé-kevésbé sikerült is.

Ezután a futószárak következtek a rugóstagokkal, mondhatom, hogy ezek voltak a legjobban felépíthető alkatrészek, nem okoztak különösebb gondot. Végül ráragasztottam kissé döntve a kerekeket, és fejre állítva eltettem száradni. A légcsavart, a kipufogót és az orr-részt csak a festés után ragasztom fel a könnyebb pingálás érdekében.
Megmondom őszintén, hogy megszenvedtem az összerakással, a sorjázások és a hibás alkatrészek miatt ennek a repülőnek az összeépítése háromszor annyi időbe telt mintha egy ugyanilyen kategóriájú Revell-t vagy Italeri-t építek.

Ennek ellenére elégedett vagyok, nem is vártam többet a készlettől, remélem a festés és a matricázás gyerekjáték lesz. Mint már említettem az előző részben, a repülőt nem kiállításra szánom, de korrektül állok hozzá és úgy gondolom festés után méltón lesz vitrinem ékessége.
Ígérem a következő rész hamarabb érkezik!

Üdvözletem minden kedves olvasónak!