Szégyen-gyalázat, hogy a ( magyar ) média, még csak meg sem említette a nagy távolságú, gyors és olcsó repülés úttörőinek nevét. Ez a nagyszerű szerkezet, két ember nevéhez köthető. A brit Sir Frank Whittle és a német Hans von Ohain nagyjából egy időben fejlesztette ki saját gázturbinás sugárhajtóművét.

FRANK WHITTLE /1907-1996/

Sir Frank Whittle, 1907. június 9-én látta meg a napvilágot ( Earlsdon, Coventry ) Nagy-Britanniában.

Már egész fiatalon, elkezdett érdeklődni a mérnöki munka és a repülés iránt. Elhatározta, hogy pilóta lesz, és gyenge fizikuma ellenére, felvételt nyert a RAF-ba, ( Brit Királyi Légierő ) itt végezte el a tiszti iskolát, és társai közül kiemelkedő eredménnyel tette le a pilótavizsgáját.

1930-ban szabadalmazott találmányában megfogalmazta a sugárhajtás alapelveit és egy mérnöki tanfolyamon felmutatott eredményei alapján, tovább tanulhatott a Cambridge-i Egyetemen, ahol színjelessel végzett.

Nem sokkal ezután, még a Légügyi Minisztérium támogatása nélkül, két nyugalmazott RAF alkalmazottal megalapította a “Power Jets” Kft-t abból a célból, hogy megépítse a British Thomson-Houston cég segítségével az első  sugárhajtóművet. A rendelkezésre álló korlátozott tőke ellenére elkészítettek egy prototípust, mely 1937-ben indult be először. Ez a siker meghozta a hivatalos körök érdeklődését is. A kormány megrendelésére, szerződést írt alá további hajtóművek kifejlesztésére, de az állandó feszültség komolyan megviselte Whittle egészségét, ami 1940-ben idegösszeomláshoz vezetett.

1944-ben a “Power Jets” társaságot államosították, ami másodszor is idegösszeomlást okozott, majd 1946-ban lemondott tisztségeiről.

1948-ban vonult nyugdíjba a RAF-tól és lovaggá ütötték. Először a BOAC-nál vállalt műszaki tanácsadói állást. Később mérnök specialista lett a Shell egyik leányvállalatánál, ezután a BAC-nál lett alkalmazva. 1976-ban emigrált az Egyesült államokba, ahol az USA haditengerészeti akadémiáján egyetemi tanár lett 1977-1979-ig. Whittle tüdőrákban halt meg 1996. Augusztus 9-én saját házában Columbiában.

( Folytatjuk! )

Forrás: wikipedia