A Szovjetunió, nyugati szövetségeseihez képest sokkal nehezebben jutott el az első sugárhajtású repülőgépeinek tervezéséig, illetve azok rendszeresítéséig. Ez talán meglepőnek tűnhet, mivel a szovjet mérnökök már az 1930-as években komoly kutatásokat és kísérleteket végeztek sugárhajtóművekkel.

Az első ilyen hajtóművüket A. M. Ljulka tervezte RD-1-es jelöléssel, melyet már 1941-ben kipróbáltak. Az oroszok a rakétameghajtás területén is már ekkor jelentős eredményeket könyvelhettek el! /Ne feledjük ők állítottak elsőként Geostacionárius pályára mesterséges égitestet./

A. M. Ljulka

1941 júliusában, néhány nappal a német invázió megkezdése után, Beresznyak és Iszajev tervezők benyújtották “BI-1” rakétahajtású vadászrepülőgép tervüket a honvédelmi bizottsághoz. A szervezet jóváhagyta az elképzelést és egyben megrendelt öt példányt a még csak rajzasztalon létező repülőgépből, melynek első példánya negyven nap alatt elkészült Az új gépet, első még hajtómű nélküli próbarepülésére egy Petljakov Pe-2-es bombázó vontatta a levegőbe 1941. szeptember 10-én. Az első már saját hajtóművel történő felszállásra a következő évben, 1942. május 15-én került sor.

BI-1

A repülési tesztekhez építettek néhány elő-szériás példányt, melyek az erre a célra létrehozott különleges alakulathoz kerültek kiértékelésre. Mivel a BI-1 nem volt képes átlépni a 600 km/órás sebességet és más egyéb technikai problémák is felmerültek a típussal kapcsolatban, ezért a rakétahajtású vadászrepülőgép programját végül törölték.

A II. világháború alatt a Szovjetunióban egymással párhuzamosan még két sugárhajtású projekt élvezhetett prioritást. Közös jellemzője a tervezeteknek, hogy mindkettőnél hagyományos dugattyús motorokkal kombinálták az újszerű meghajtást.

I-250(N)

Az egyik ilyen tervezet a Mikoján tervezőiroda repülőgépe, az “I-250(N)” volt, melynél a géptörzs hátsó részébe egy kis sugárhajtóművet építettek. Ezzel a megoldással 1945 májusában sikerült elérni a 827 km/órás sebességet.

I-250(N)

A másik hasonló, a Szuhoj-iroda “I-107”, vagy más néven a “Szu-5” volt. Ez a repülőgép ugyanolyan kombinált meghajtással repült, mint a Mikoján-féle, de kissé lassabban.

Szu-5

Az 1940-es évek elején a szovjet tervezők az eddig felsoroltakon kívül is számos kutatásba kezdtek, de a háború sürgős követelményei, a tömeggyártás feltételei, valamint a repülőgépgyártás evakuálása az Urálon túlra, nem kedveztek a forradalmi konstrukcióknak. Minél több, egyszerűen gyártható és hatásos vadászra, bombázóra volt szüksége Sztálinnak, és azonnal. Akárcsak Hitler, úgy a kommunista diktátor is azonnali eredményeket követelt tervezőitől, és nem nézte jó szemmel a forradalmi konstrukciók fejlesztését. Így a rakéta- és sugárhajtású repülőgépek kénytelenek voltak a háttérben maradni, vagy teljesen el is tűntek a süllyesztőben, ahogyan ez a háború elején fejleszteni kezdett eredeti orosz sugárhajtóművel is megtörtént.

Forrás: Walter G. Scott: Forradalmi konstrukciók

Vagabund kiadó

(Folytatjuk!)