A hidroplánok tervezésében és gyártásában már jelentős tapasztalattal rendelkező Georgij Berijev az 1950-es évek közepére fejlesztette ki a Berijev Be–10 vagy M–10 (NATO-kódja: Mallow) hidroplánt. Akkoriban újdonságnak számított a repülő csónakba épített gázturbinás sugárhajtómű és az erősen nyilazott szárny.

A BERIJEV Be-10 FEJLESZTÉSE:

Az OKB–49-es tervezőiroda (a taganrogi Berijev Tervezőiroda) 1953-ban kapott megbízást a Szovjetunió védelmi minisztériumától egy tengeri járőrözésre alkalmas és a tengeralattjárók elleni harchoz szükséges fegyverekkel felszerelt sugárhajtású hidroplán kifejlesztésére, amelyhez a korábban tervezett, szintén sugárhajtású R–1 hidroplán tapasztalatait is felhasználták. A tervezési munkálatok jól haladtak, aminek eredményeképp 1955-ben már hozzáfogtak a prototípus építéséhez. A következő év közepére elkészült a típus tesztpéldánya így a Be–10, illetve M–10 gyári jelzést kapott repülőgéppel 1956. június 20-án végrehajtották az első felszállást. A repülési teszteket 1958. október 20-ig folytatták. Az eltelt több mint két év alatt 76 felszállást hajtottak végre. A nagyközönség előtt csak az 1961-es tusinói légiparádén mutatkozott be az új repülőgéptípus.

Sajnos a Berijev Be-10 nem bizonyult sikeres konstrukciónak. A túlságosan alacsonyra szerelt hajtóművekbe erős hullámzás esetén és nagyobb szélnél könnyen kerülhetett víz, ezeken túlmenően az üzemeltetése is körülményesnek bizonyult. 1957–1960 között a taganrogi repülőgépgyárban több mint 60 példányt építettek meg a típusból, de végül nem kerültek hadrendbe a Szovjet Haditengerészetnél. A megépített gépeket 1963-ig üzemeltették. Ugyan tervbe vették az alaptípus Be–10N elnevezést kapott rakétahordozó változatának kifejlesztését is, de erre végül különböző okok miatt nem került sor. A Be–10 helyett a sokkal megbízhatóbb, de légcsavaros gázturbinákkal felszerelt Be–12-t rendszeresítették nagyobb mennyiségben. A Be–10 hidroplánnal 1961-ben több magassági és sebességi világrekordot is felállítottak.

A BERIJEV Be-10 SZERKEZETI KIALAKÍTÁSA:

A repülőgép teljesen fémépítésű. A géptörzs alsó része a vízről történő üzemelés érdekében csónak-kialakítású, de a szárazföldi üzemeléshez a törzsbe behúzható futóművekkel is ellátták. Erősen, 50 fokban nyilazott szárnyai negatív V-beállításúak. A szárnyak végén kisméretű támasztó úszó biztosította vízen a repülőgép stabilitását. A két darab Ljulka AL–7PB gázturbinás sugárhajtóművet a szárnytőben helyezték el. Önvédelmi fegyverként a törzs farokrészébe forgatható toronyban 2 db 23 mm-es NR–23 radarvezérlésű gépágyút építettek be. A tengeralattjárók elleni fegyverzetet a szárnyak alá és a törzsben kialakított bombatérbe lehetett függeszteni.

A BERIJEV Be-10 FŐBB ADATAI:

Személyzet: 3 fő
Hossz: 30,72 m
Fesztáv: 28,60 m
Szárnyfelület: 130 m²
Üres tömeg: 26 500 kg
Maximális felszálló tömeg: 48 000 kg
Tüzelőanyag kapacitás: 18,750 kg
Hajtóművek: 2 db Ljulka AL–7PB gázturbinás sugárhajtómű, egyenként 63,75 kN tolóerővel
Legnagyobb sebesség: 912 km/h
Utazósebesség: 785 km/h
Hatótávolság: 3200 km
Emelkedő képesség: 10.288 m/s (2,025.2 ft/min)
Szolgálati csúcsmagasság: 12 200 m
Fegyverzet: 2 db 23 mm-es Nugyelman-Rihtyer NR–23 gépágyú, valamint maximum 3075 kg-nyi, tengeralattjárók elleni fegyverzet (bombák, mélységi bombák és aknák)

Forrás: wikipedia