AZ ILJUSIN IL-102 FEJLESZTÉSE:

Az 1960-as évek közepére a Szovjetunóban igény mutatkozott egy a méltán híres, de akkorra már elavult Il-2, Il-10 “Sturmovik” csatagépek pótlására, felváltására.

1967-ben a Szovjetunió légiereje pályázatot írt ki egy sugárhajtású, páncélozott csatarepülőgép kifejlesztésére. Míg a Szuhoj tervező-iroda egy teljesen új együléses repülőgépet, a Szu–25-öst tervezte meg, addig az Iljusin gyár az 1953-as tervezésű Il–40 módosított változatával állt elő, melynek az Il–42-es jelölést adták. Ez a Szuhojjal ellentétben kétüléses volt, hátulsó távirányítású géppuskatoronnyal. A tervezetet ugyan elutasította a szovjet légierő vezetése, de Iljusin úgy döntött, hogy saját felelősségére megkockáztatja a típus fejlesztésének folytatását. A repülőgép új jelölése az Il–102 lett.

Az Iljusin Il–102 első prototípusa 1982. szeptember 25-én hajtotta végre a szűzfelszállását. Ezzel párhuzamosan megépítettek még egy repülőgépsárkányt a statikus tesztekhez. A repülőgéppel nagyjából 250 tesztrepülést végeztek, míg 1984-ben a hajtómű elérte élettartamának végét.

ILJUSIN IL-102 SZERKEZETI KIALAKÍTÁSA:

Az Il–102 alsószárnyas repülőgép mérsékelten hátranyilazott (30°-ban) szárnyakkal. Meghajtásáról két darab Klimov RD–33I gázturbinás sugárhajtómű gondoskodik (a MiG–29 vadászgépekbe szerelt hajtómű utánégető nélküli változata). Futóműve hagyományos tricikli elrendezésű. Az akkoriban igen szokatlannak számító hátsó géppuskatorony fegyverzetét, melyet a második világháborús Il–2 Sturmovik és Il–10 óta nem alkalmaztak, a hátsó pilótafülkében ülő lövész kezelte távirányítással. A pilótafülkék, hajtóművek és üzemanyagtartályok páncélozottak voltak, hogy védve legyenek a légvédelmi géppuskák tüzétől.

Habár a gép fejlesztésével 1984-ben felhagytak, az Il–102 prototípusát az 1992-es Mosaeroshow légi-szalonon mutatták be a nyilvánosságnak, ahol az érdeklődők azt hitték, hogy a repülőgép exportra rendelhető. Végül a hányatott sorsú prototípust 2005-ben talapzatra helyezve a Gromov Repülési Kutatóintézetnél állították ki.

AZ ILJUSIN IL-102 FŐBB ADATAI:

Hossz: 17,75 m
Fesztávolság: 16,9 m
Magasság: 5,08 m
Szárnyfelület: 63,5 m²
Üres tömeg: 13 000 kg
Maximális felszállótömeg: 22 000 kg
Hajtóművek száma: 2 darab
Típusa: Klimov RD–33I gázturbinás sugárhajtómű
Maximális tolóerő: 51 kN
Legnagyobb sebesség: 950 km/h
Hatótávolság: 400-500 km
Utazómagasság: 3000 m
Szárny felületi terhelése: 283 kg/m²
Tolóerő–tömeg-arány: 0,58

Fegyverzet:
1 darab 30 mm-es GS–30–2 gépágyú a repülőgéptörzs alá rögzítve
1 darab 23 mm-es GS–23L gépágyú a távirányítású toronyban
Maximálisan 7200 kg bombateher a nyolc megerősített pontokon (hat a szárnyak alatt, kettő a törzs alatt) és a szárnyakban kialakított bombaszekrényekben.

Forrás: wikipedia