AZ ILJUSIN IL-12 FEJLESZTÉSE:

A II. világháború alatt sok Douglas DC-3-as és ennek licenc változata a Liszunov Li-2 szolgált mindenféle feladatkörben, lefedve a Vörös Hadsereg és Légierő igényeit a Szovjetunióban.

Az új típust az elhasználódott és az addigra már kiöregedő Li–2-es és DC–3-as repülőgépek leváltására, illetve azok pótlására fejlesztették ki az Iljusin-tervezőirodában, Szergej Iljusin vezetésével. A gép tervezése még a háború befejezése előtt, 1944-ben elkezdődött. A repülőgép kialakítása alapvetően a Li–2 konstrukcióját vette alapul, de attól eltérően a futóműve már a korszerűbbnek számító orrfutós elrendezésű.

Az Il-12-es a szűzfelszállását 1945. augusztus 15-én hajtotta végre Vlagyimir Kokkinaki és Konsztantyin Kokkinaki berepülőpilótákkal a fedélzetén. Kuriózumnak számított, hogy az első prototípusba 1397 kW (1900 LE) teljesítményű, Alekszej Csaromszkij tervezte ACS–31 típusú dízelmotorokat építettek be. A dízelmotorok azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért ezeket később a 14 hengeres, kétkoszorús, 1360 kW (1850 LE) teljesítményű Svecov AS–82FN típusú csillagmotorokra cserélték. A módosított prototípuson kisebb szerkezeti változtatásokat is végrehajtottak, így a korábbi, kis mértékben tört sirály-szárnyat 2 fokos V-beállítású szárnyakra cserélték.

Az Il-12-es már módosított prototípusa 1946. január 9-én hajtotta végre első felszállását, szintén a Kokkinaki-testvérpárral a fedélzetén. Az új repülőgép szériagyártása 1947-ben kezdődött, és még abban az évben, augusztus 22-én utasfogalomba is állította az Aeroflot. Külföldön először 1948-ban, Lengyelországban a Poznańi Ipari Vásáron mutatták be. Az Aeroflot a belföldi vonalak mellett a nemzetközi járatain is üzemeltette.

Az Il-12-es katonai változata 37 fő ejtőernyős, vagy 5750 kg teher szállítására volt alkalmas. Ez a modifikáció fegyverzetet is kapott. A géptörzs tetején, az elülső harmadban elhelyezett toronyba önvédelemre szolgáló SKASZ, vagy UAT típusú géppuskát építettek be.

Az Iljusin Il-12-es és a különböző változataival együtt a sorozatgyártás 1954-es befejezéséig 663 példány készült el. A típusról elmondható, hogy nem tartozott a sikeres konstrukciók közé. Az üzemeltetés során előfordult gyakori balesetek miatt csak korlátozásokkal repülhetett. Az utaslétszámot az eredetileg meghatározott helyett előbb 27, majd 21 főre kellett korlátozni, de a teherszállító változatoknál is korlátozni kellett a maximális hasznos terhelést. A repülőgépet a sokkal sikeresebb konstrukciónak számító Il–14-es váltotta fel. 1956-tól mintegy 50 db Il–12-est építettek át Il–14-re.

(Folytatjuk!)

Forrás: wikipedia