A JAKOVLEV Jak-17 ALKALMAZÁSA:

A Jak-17-est a sorozatgyártás beindulása után rögtön, hadrendbe állították a volt Szovjetunióban és néhány vele szövetséges ország légierejében. Viszonylag rövid ideig, mintegy fél évtizedig maradt szolgálatban, hiszen csak átmeneti típusnak szánták a sugárhajtású korszak küszöbén.

Relatív alacsony sebessége, kis hatótávolsága és rövid repülési időtartama, valamint a bonyolult és megbízhatatlan sugárhatóműve miatt, alacsony harcértékű vadászrepülőgépnek bizonyult. Ugyanakkor a kezelése és a repülési tulajdonságai nagyon hasonlítottak a konstrukciós szempontból rokon dugattyús motoros típusokhoz, mint például a Jak–3 és a Jak–9-hez, így jó szolgálatot tett a pilóták sugárhajtású gépre történt átképzésénél. A nagyobb teljesítményű és korszerűbb elvek alapján tervezett új típusok, (pl. a MiG–15) hamar kiszorították az első vonalbeli szolgálatból, de a Jak–17UTI-t még később is használták a MiG–15 és más korszerűbb sugárhajtású típusokhoz történő átképzéshez.

A Szovjetunióban a gép a sorozatgyártás megkezdését követően, már 1948-ban a vadászrepülő alakulatokhoz került. A kétüléses változatot a légierő repülőiskoláiban is használták. A kétüléses Jak–17UTI-k elégtelen mennyisége miatt, több együléses gépet a javítóbázisokon alakítottak át kétüléses-oktató változatra.

A típust kis mennyiségben ugyan, de exportálták is több, a Szovjetunióval szövetséges országba. Így Lengyelországba is, ide 3 db Jak–17-t és 11 db Jak–17UTI érkezett 1950 júliusában. A lengyel légierőben a Jak–17UTI-t Jak–17W típusjellel rendszeresítették. A lengyel pilóták először a Szovjetunióban kaptak kiképzést a Jak–17UTI típuson. Lengyelországban a típus utolsó, Jak–17UTI változatú példányait 1955-ben vonták ki a hadrendből. A legtovább üzemelő Jak–17-est a lengyel Repülési Intézet (IL) 1957-től SP-GLM polgári lajstromjellel még tovább üzemeltette. Ez a gép az utolsó repülését 1960. február 3-án hajtotta végre, majd később a krakkói Lengyel Repülési Múzeumba került, ahol jelenleg is ki van állítva.

Később felmerült a repülőgép és a hajtómű lengyelországi licenc-gyártásának ötlete és a típust G–1, a hajtóművet pedig G–2 jelzéssel gyártották volna. A mieleci WSK PZL-Mielec 1949–950-ben már felkészült a gép sorozatgyártására, de az elképzelést végül elvetették.

Csehszlovákia 1950-ban egy darab Jak–17-est kapott a Szovjetuniótól, melyet a tervezett gyártáshoz mintapéldányként használtak volna, de végül különböző okok miatt, itt sem valósulhatott meg a sorozatgyártás.

A Jak-17-es néhány példányát rendszeresítették Bulgáriában, Kínában és Romániában is, melyeket első sorban a pilóták sugárhajtású gépekre történő átképzésére használtak. Kínában a kétüléses gépeket a MiG–9-es vadászgépre történő átképzésre használták. Bulgária és Románia 1951-ben kapott néhány kétüléses Jak–17UTI példányt, melyeket a Jak–23-as és MiG–15-ös gépekhez pilótaképzésre használtak. Mindkét országban, csak 4–5 évig álltak használatban a repülőgépek.

(Folytatjuk!)

Forrás: wikipedia