AZ UT-2 FEJLESZTÉSE:

Az AIR-10 (később UT-2) jelzést kapott típus az 1930-as évek elején kiképző repülőgépnek lett tervezve a régebbi kétfedelű U–2 (Po–2) leváltására, annak gyorsabb és modernebb alternatívájaként. Az új, már korszerűbb egyfedelű repülőgép terveit a Jakovlev-tervezőirodában készítették el.

Az AIR–10 az AIR–9-en alapult, annál azonban egyszerűbb kialakítással, két önálló nyitott pilótafülkével, orrsegédszárnyak és fékszárnyak nélkül. 1935. július 11-én szállt fel először és még ebben az évben elnyert egy pályázati kiírást, melynek eredménye, hogy a gép némi módosítással ugyan, de a Szovjet Légierő alap kiképző repülőgépe lett. Ezt követően Jakovlev típusjelét Ja–20-ra (Я-20) változtatta, miután az AIR-sorozat névadóját, Alekszej Ivanovics Rikovot 1938 tavaszán kivégezték. Az AIR–10-es eredetileg vegyes fa–fém szerkezetét teljesen fára módosították, hogy a repülőgép nagy tömegben történő gyártását egyszerűsítsék. Az egyik prototípust 112 kW-os Svecov M–11E egykoszorús, léghűtéses csillagmotor hajtotta, de a sorozatban gyártott példányokba már a kisebb teljesítményű, 82 kW-os M–11G-t építettek be. Maga a sorozatgyártás 1937. szeptemberében indult el UT–2 típusjelzéssel.

Az UT–2-t a polgári repülésben is alkalmazni kívánták, azonban hamar kiderült, hogy repülési tulajdonságai erre a feladatra nem teszik igazán alkalmassá, ugyanis a gép könnyen dugóhúzóba esett. A sárkányon történt finomítások, módosítások és az erősebb, 93 kW-os M–11D motor beépítésével 1940-től gyártották (az 1940-es modell).

A következő évtől egy még jobb repülési jellemzőkkel rendelkező változatnak a gyártását kezdték meg, amely az UT–2M típusjelzést kapta. A módosított típust, új körvonalú szárnnyal szerelték fel, a nyilazott belépő élet megerősítették a kilépőéllel együtt, valamint a függőleges vezérsík felületét is megnövelték.

A repülőgépből összesen 7243 darab UT–2-t és UT–2M-met építettek öt gyárban, köztük a szemjonovkai 116-os gyárban, 1937 és 1946 között. Függetlenül a folyamatos fejlesztésektől a típus kezelhetősége és repülési jellemzői sohasem voltak kiemelkedőek. Az 1950-es években a Jak–18 váltotta fel mint elsődleges kiképző repülőgép és a Jak–11 mint fejlettebb kiképző repülőgép.

Megjegyzendő, hogy második világháborút követően alkalmazta Lengyelország és Magyarország légiereje is.

AZ UT-2 VÁLTOZATAI:

AIR–10: az UT–2 elődtípusa
Ja–20: az UT–2 prototípusa (szűzfelszállás: 1935. Július 11.)
UT–2 első sorozat: alul-motorizáltsága miatt, könnyen dugóhúzóba esett (átesett)
UT–2 (1940-es sorozat): fejlesztett változat nagyobb teljesítményű motorral felszerelve
SZEN (UT–2N): légpárnás futóművű változat
UT–2M: 1941-től gyártott változat, újratervezett szárnnyal
UT–2V: bombavetés-oktató változat
Jak–5: együléses vadász-kiképző változat
UT–2MV: könnyű-bombázó változat
UT–2L: továbbfejlesztett, behúzható futóművel és zárt pilótafülkével felszerelt változat. A későbbi Jak–18 elődtípusa.

AZ UT-2 ÜZEMELTETŐI:

-Franciaország
A Szabad Francia Légierő Normandie-Niemen vadász-ezred (Régiment de Chasse Normandie-Niemen)
-Magyarország
Magyar Honvédség, majd később Néphadsereg
-Lengyelország
A Lengyel Hadsereg Légiereje
Lengyel Haditengerészet
-Mongólia
-Szovjetunió
-Jugoszlávia
1. kiképző légiezred (1945–1948)
104. kiképző légiezred (1948–1956)
5. katonai körzet összekötő százada (1952–1956)
3. légihadtest összekötő százada (1950–1956)

AZ UT-2 FŐBB ADATAI:

személyzet: 2 fő
hossz: 7.15 m
fesztáv: 10.2 m
magasság: 2.99 m
szárny felület: 17.12 m2
üres tömeg: 628 kg
hajtómű: 1 × Svecov M-11D, 93.2 kW (125 Le)
maximális sebesség: 210 km/h (131 mph)
utazó sebesség: 99 km/h (60 mph)
hatótáv: 1,130 km (702 miles)
szolgálati csúcsmagasság: 5,000 m (16,400 ft)
emelkedő képesség: 3.3 m/s (649 ft/min)

fegyverzet:
-2 vagy 4 x 50 kg bombák (UT-2MV könnyű-bombázó).
-2 x 50 kg bombák + 8 x RS-82 típusú rakéta (UT-2MV könnyű-bombázó).

Forrás: wikipedia