A császári japán flottának a második világháború alatt, szinte minden feladatkörre megvolt a megfelelő repülő eszköze. Jó példa erre a Kawanishi gyár H8K jelzést kapott repülőcsónakja. A típus alapvetően járőrszolgálatot teljesített a császári haditengerészetnél. A szövetségesektől az “Emily” kódnevet kapta.

A KAWANISHI H8K TERVEZÉSE:

Közvetlenül a II. világháború kitörése előtt 1938-ban, amikor a H8K elődjét, a Kawanishi H6K-t hadrendbe állították, a japán haditengerészet rendelést adott egy még nehezebb és nagyobb hatótávolságú járőr repülőgépre. Ez a megrendelés a haditengerészetnél már kísérleti stádiumban lévő és 13-Shi típusjelzést kapott repülőcsónakra vonatkozott. A kísérletek eredménye egy nagy vállszárnyas konstrukció lett, melyet széles körben a háború legjobb repülőcsónakjának tartottak.

Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a Kawanishi H8K fejlesztése nehézkesen indult, mivel a prototípus rettenetesen viselkedett a vízen. A hajótest mélyítése, az alsó siklófelület áttervezése és további áramlásterelő uszonyok alkalmazása a gép orrán végül meghozta a kívánt eredményt. 1941-ben további két tesztpéldányt építettek a további vizsgálatok elvégzése céljából.

A császári japán flotta légi szolgálata a H8K1 típusú repülőgépből 14 példány gyártását rendelte meg, ami a haditengerészetnél „2. repülőcsónak, 11. modell” kódnév alatt szerepelt.

Hamarosan elkészült a gép továbbfejlesztett H8K2 jelzést kapott változata, amelynek különösen erős fegyverzetét komolyan respektálták a szövetséges repülők. A H8K2 elődjénél erősebb motorokkal lett felszerelve, kissé erősebb fegyverzettel és megnövelt üzemanyag kapacitással rendelkezett. Ez lett a típus legelterjedtebb változata, melyből 112 példány épült meg. Később H8K2–L jelöléssel 36 darab 62 fős légideszant szállítására alkalmas variánst is legyártottak. Ez a modifikációt “Seiku” néven is ismerték. Erről a változatról a védőfegyverzetet eltávolították és a férőhelyek számának növelése céljából a törzs belső benzintartályait eltávolították, így a gép hatótávolsága csökkent.

A KAWANISHI H8K REPÜLŐCSÓNAK SZOLGÁLATBAN:

A H8K sorozatgyártása 1941-ben kezdődött. Az első harci bevetésére 1942. március 4-én került sor, amikor is két gép a Marshall-szigetekről felszállva felderítő repülést és bombatámadást hajtott végre Hawaii ellen. A támadás után a repülőgépek 3100 km megtétele után leszálltak a Hawaiitól 880 km-re fekvő French Frigate atollnál, ahol egy tengeralattjárótól üzemanyagot vettek fel, majd tovább repültek. Az operáció végül a felhős idő miatti rossz látási viszonyok következtében sikertelenül végződött, ahogy az amerikai vadászgépek védő akciója is, akik a földi radarállomás által megadott adatok alapján keresték az ellenséget. A két gép pontos célzás nélkül, csak találomra dobta le bombáit és sértetlenül tért vissza támaszpontjára. Ez az akció volt a két gép által végrehajtott leghosszabb bevetés és a legnagyobb távolságra tervezett bombatámadás is egyben vadászgépek kísérete nélkül.

A Kawanishi H8K2 repülőgépek sokoldalúságát mutatja, hogy járőrözésre, felderítésre, bombázásra és katonai szállításra is használták a csendes-óceáni hadműveleteknél.

KAWANISHI H8K VÁLTOZATAI:

H8K1 prototípus
Egy kísérleti és két vizsgálati gép.

H8K1 (a haditengerészet 2. repülőcsónakja, 11. modell)
a típus első hadrendbe állított változata, 14 készült el.

H8K1-L
az első prototípus átnevezése, azután szállító géppé alakították át.

H8K2 (a haditengerészet 2. repülőcsónakja, 12. modell)
Erősebb motorral és fegyverzettel, radarral felszerelve. 112 készült belőle.

H8K2-L Seiku (“Tiszta ég”) (a haditengerészet 2. szállító repülőcsónakja, 32. modell)
A H8K1 szállító változata. A felfegyverzett példányokon két 20 mm-es 99. típusú géppuska, 29-64 utas volt. 36 példányt gyártottak.

H8K3 (a haditengerészet 2. repülőcsónakja, 22. modell)
Kísérleti változat, módosított H8K2. Behúzható szárnyvégi úszókkal, kitolható oldalsó géppuskák a buborék alakú lőállások helyett, behúzható hátsó géppuska torony, mindez a sebesség növelése céljából. Csak 2 prototípus épült meg.

H8K4 (a haditengerészet 2. repülőcsónakja, 23. modell)

H8K3 új 1825 LE teljesítményű Mitsubishi Kasei 25b motorral, 2 példány korábbi típusból átalakítva.

FŐBB ADATOK (Kawanishi H8K2):

Személyzet: 10 fő
Hossz: 28,15 m
Fesztáv: 38,00 m
Magasság: 9,15 m
Szárnyfelület: 160 m²
Üres tömeg: 18 380 kg
Terheléssel: 24 500 kg
Legnagyobb tömeg felszálláskor: 32 500 kg
Hajtómű típusa: 4 x Mitsubishi Kasei 22 csillagmotor négyágú légcsavarral
Teljesítmény: 1380 kW, (1850 LE)
Legnagyobb sebesség: 465 km/h
Hatótáv: 7150 km
Csúcsmagasság: 8760 m
Emelkedési sebesség: 8,1 m/s
Felületi terhelés: 153 kg/m²
Teljesítmény/tömeg: 0,22 kW/kg
Fegyverzet:
5 × 20 mm 99 típusú gépágyú
5 × 7,7 mm 97 típusú géppuska
2 × 800 kg torpedó vagy 1000 kg bomba, mélységi bomba

Forrás: wikipedia