A SUPERMARINE ATTACKER FEJLESZTÉSE:

A Brit királyi Légügyi Minisztérium az 1944-ben E.10 specifikációja alapján kiírt pályázat alapján, a Supermarine gyár hozzákezdett a kritériumoknak megfelelő repülőgép tervezéséhez. (“E” az experimental = kísérleti angol szó rövidítése.) Az új vadászgép tervezésénél felhasználták a Supermarine Spiteful dugattyús motoros vadászrepülőgép lamináris profillal rendelkező egyenes szárnyát, mely utóbbi repülőgépnek feladata lett volna felváltania a méltán híres Supermarine Spitfire vadászgépet.

Az Attackert eredetileg úgy is emlegették, hogy a “Sugárhajtású Spiteful”. A vadászrepülőgépet csak átmeneti megoldásnak szánták a Királyi Légierő (RAF) számára, amíg egy másik repülőgép, amelyik szintén a Nene sugárhajtóművet használta, el nem készül. 1944. augusztus 30-án adtak fel megrendelést három prototípusra, ezekből a második és harmadik repülőgép-hordozóra alkalmas kivitelben kellet, hogy elkészüljön. Kicsit később egy 24 gépből álló elő-szériát is megrendeltek 1945. július 7-én, melyből hat a RAF-nak 18 pedig a haditengerészeti légierőnek volt szánva.

A Supermarine Spiteful prototípusának kezelési problémái a sugárhajtású változat fejlesztését is hátráltatták, ezért a már megrendelt 24 elő-szériás repülőgép gyártására leadott megrendelést törölték, viszont a három prototípuson tovább dolgoztak. Az eredeti tervekkel ellentétben a haditengerészet 18 darab de Havilland Vampire Mk 20 repülőgépet rendelt, hogy megkezdje a sugárhajtású vadászgépek csapatpróbáit. Végül a RAF lemondott mind a Spiteful, mind az Attacker program repülőgépeiről, mivel egyik sem nyújtott jobb repülési paramétereket a már kipróbált és hadrendbe állított Gloster Meteor és de Havilland Vampire vadászgépeknél.

A Supermarine gyár a projektet a flotta követelményeihez igazított változatára ajánlatot tett a Brit Admiralitásnak is. A 392. jelű TS409 szériaszámú szárazföldi változat tesztgépe emelkedett először a levegőbe 1946. július 27-én, Jeffrey Quill berepülőpilótával a kormánya mögött.

A Supermarine Attacker jó-néhány hiányossággal küzdött, melyek többsége a kapkodó fejlesztésnek volt köszönhető. Az egyik ilyen probléma a Spiteful farokkerekes futóművének megtartása volt, amelyre azért volt szükség, mert elhúzódtak azoknak a szerszámgépeknek a beszerzése, melyek lehetővé tették volna a szárny átalakítását, így lehetővé vált volna az orrkerekes kialakítású futómű alkalmazása. A farokkerekes futóművet nem szerették a tengerészeti pilóták, mivel sokkal nehezebb volt repülőgép-hordozóra leszállni. A füves repülőtereken pedig a repülőgép alacsonyan elhelyezkedő és lefelé irányuló fúvócsöve olyan mély barázdát fújt ki a talajból, hogy “három ember fekhetett bele”.

(Folytatjuk!)

Forrás: wikipedia