A Tupoljev Tu–110 (NATO-kódja: Coocer) tulajdonképpen a korábbi kéthajtóműves Tu–104-es, négy darab sugárhajtóművel bővített, továbbfejlesztett változata. Mindössze csak egy tesztelésre szánt gép és három sorozatgyártású példány épült meg a típusból.

A TUPOLJEV Tu-110 FEJLESZTÉSE:

A Tupoljev-tervezőirodában, már a Tu–104 gyári tesztelése során felmerült az ötlet, hogy elkészítik a gép négy kisebb tolóerejű sugárhajtóművel felszerelt változatát is. Az elképzelést, majd később a gép megépítését az is motiválta, hogy a Tu–104 sikerét látva jelentős külföldi megrendelést felételeztek az új repülőgép iránt, viszont a tengerentúli repülésekhez a korabeli légügyi előírásoknak megfelelően (az akkori hajtóművek alacsony megbízhatósága miatt) négy hajtóműre lett volna szükség. A Tupoljev-tervezőiroda elképzelését támogatta a szovjet kormányzat is, hogy ezt megerősítse az 1955. augusztus 12-i 1511-846 sz. határozatában meg is bízta a tervezőirodát a négyhajtóműves gép kifejlesztésével.

Az új repülőgéphez a Tu–104-nél alkalmazott Mikulin AM–3 gázturbinás sugárhajtóművénél kisebb tolóerejű hajtóművet, a Ljulka AL–7 hajtóművet választották. A négy darab Ljulka-hajtóművel az előzetes számítások és becslések szerint, közel azonos repülési paramétereket lehetett elérni. A Tupoljev-tervezőirodánál 110-es jelzést kapott gép tervezése már 1955 júniusában elkezdődött. Az új gép konstrukciója alapjaiban a Tu–104-re támaszkodott. Jelentősebben csak a törzs-szárny átmenetet tervezték át, ahová a korábban oldalanként csak egy-egy hajtómű helyett immáron két-két hajtóművet kellett beépíteni. A légijármű a Ljulka AL–7 utasszállítókhoz tervezett, utánégető nélküli változatát, a hosszabb élettartammal rendelkező AL–7P hajtóművet kapta. A szárnytőbe párosával beépített hajtóművek miatt a fesztávolságot meg kellett növelni és a szárnyak szerkezetét is átdolgozták. A Tu–104 alapváltozatához képest a géptörzs hosszát is megnövelték, de a repülőgép többi része, beleértve a sárkányszerkezetet és az avionikai berendezéseket, változatlan maradt.

A Tupoljev Tu-110-es első prototípusa 1957 elejére készült el. A Szovjet Légierő jelzésével ellátott tesztpéldány, 5600-as oldalszámmal 1957. március 11-én hajtotta végre a szűzfelszállását. Mivel a gyári berepülések problémamentesen lezajlottak, ezért a Tu-110-es még abban az évben készen is állt a szériagyártásra. Időközben, még a berepülések alatt, felsőbb szinten döntés született arról, hogy az Aeroflot részére megnövelik a gép utasszállító kapacitását. Az így létrejött, 100 személyesre növelt utaskabinnal felszerelt gép a Tu–110A típusjelzést kapta. A megnövelt utaskapacitású gépek gyártása 1957-ben kezdődött el a kazanyi 22. sz. repülőgépgyárban (GAZ–22), és az előzetes tervek szerint a következő évben összesen öt darabot építettek volna meg.

(Folytatjuk!)

Forrás: wikipedia