A második világháború lezárását követően, az 1940-es évek végén a szovjet légierő részéről komoly érdeklődés és igény mutatkozott egy olyan nagy hatótávolságú bombázó repülőgép iránt, amely alkalmas az Európában és Ázsiában létesített amerikai katonai támaszpontok elérésére. Ezeken felül bevethető legyen az Egyesült Államokkal szövetséges országokban a politikai, gazdasági és ipari központok, valamint az Egyesült Államok szövetségesei flotta-csoportjainak és tengeri szállítási útvonalainak támadására.

Ezekre a feladatokra a második világháborút követő évekre kifejlesztett és hadrendbe állított Tu–4 bombázó már nem bizonyult alkalmasnak. A szovjet katonai vezetés a Tu–4-nél gyorsabb és nagyobb fegyverterhelésű bombázó repülőgépet igényelt. A sokrétű feladatra a Tu–16 (NATO-kódja: Badger) a Tupoljev tervezőirodában (OKB–156) által az 1950-es években kifejlesztett sugárhajtású bombázó repülőgépben látták a megoldást. A Tupoljev tervezőintézetben már 1947–1948-tól folytattak előzetesen kutató- és fejlesztési tevékenységet nyilazott szárnyú, nagy sebességű sugárhajtású bombázó repülőgépek megalkotására.

A Szovjetunión kívül Egyiptom, Irak és Indonézia is rendszeresítette. Kínában licenc alapján H–5 jelzéssel gyártották. Az 1953–1963 között három repülőgépgyárban folyt sorozatgyártása, ezalatt több mint 1500 darabot építettek. A típus több mint öt évtizeden keresztül állt szolgálatban. Számos típusváltozatát fejlesztették ki, többek között robotrepülőgép-hordozó, légi utántöltő, felderítő és rádióelektronikai harcra specializált változata készült. A Tu–16-os nyújtott kiindulási alapot később a Tu–104-es utasszállító repülőgép kifejlesztéséhez.

A Tupoljev Tu-16 Hajtóművei:

A hajtóműveket a szárnytőbe, a törzs oldalának alulsó részén építették be, a szárny hátsó főtartója mögötti részen. A hajtóműveket a 43. és a 46. számú törzskeretekhez rögzítették. Az első változatba a Mikulin AM–3 gázturbinás sugárhajtóművek kerültek. 1958-tól már a növelt tolóerejű AM–3M, majd 1961-től a még nagyobb tolóerővel rendelkező AM–3M–500 típusú hajtóműveket építették be.

A Tu–16 hajtóművei T–1 vagy TSZ–1 jelzésű kerozinnal üzemeltek. A 72 tonnás normál felszálló tömeg esetén a gépbe 34 360 kg kerozint lehetett tankolni, ez térfogatban T–1-es kerozin esetén 41 400 l-t, TSZ–1 jelű kerozin esetén 43 750 l-t jelent. A tüzelöanyagtartályok teljes térfogati kapacitása 43 800 l, melyet 27 darab tartály alkot. A tartályok 10-es csoportokban vannak elhelyezve, mindegyik hajtóműnek 5–5 tartálycsoport áll rendelkezésre. A tüzelőanyagnak a hajtóművekhez történő szállítására 12 db ECN–T típusú elektromos tüzelőanyag-szivattyút építettek be. Az egyes tartályok kifogyasztását az SZETSZ–60D típusú tüzelőanyag-rendszer automatikusan szabályozta. Az összes szárnytartály, valamint a törzstartályok közül az 1-es, 2-es és 5-ös esetében lehetőség volt az tüzelőanyag vészleeresztésére.

A Tu-16 FŐBB ADATAI:

személyzet: 6–7 fő
hossz: 34.80 m (114 ft 2 in)
szárny fesztáv: 33.00 m (108 ft 3 in)
magasság: 10.36 m (34 ft 0 in)
szárny felület: 165 m2 (1,780 sq ft)
üres tömeg: 37,200 kg (82,012 lb)
normál felszálló tömeg: 76,000 kg (167,551 lb)
maximális felszálló tömeg: 79,000 kg (174,165 lb)
hajtóművek: 2 × Mikulin AM-3 M-500 gázturbinás sugárhajtómű, 93.2 kN (21,000 lbf) tolóerővel
maximális sebesség: 1,050 km/h (652 mph; 567 kn)
hatótáv: 7,200 km (4,474 mi; 3,888 nmi)
szolgálati csúcsmagasság: 12,800 m (41,995 ft)

Fegyverzet:
6 darab Afanasev Makarov AM-23 gépágyú, párosával beépítve

Rakéták:
2 × Raduga KS-1 Komet (AS-1 Kennel) hajók elleni rakéta vagy
1 × Raduga K-10S (AS-2 Kipper) hajók elleni rakéta vagy
2 × Raduga KSR-5 (AS-6 Kingfish) vízfelszíni célok elleni rakéta

Bombák:
9,000 kg (20,000 lb) különböző szabadesésű bombák

Forrás:wikipedia