A Mikoján tervezőintézetben a MiG-21-est alapul véve kezdték meg 1958-ban egy új elfogóvadász tervezését. A cél egy 3000 km/órás sebesség elérésére képes repülőgép megalkotása volt. A később a MiG-25-ben beépítésre került R-15-ös gázturbinás sugárhajtómű (mely akkoriban az egyik legnagyobb teljesítményű volt a földön) lehetővé tette, hogy a MiG-21-nél jóval nagyobb méretű Je-150 és Je-166 elérje akár a hang sebességének háromszorosát.

A Je-150-es kísérleti repülőgép megalkotásával párhuzamosan fejlesztettek egy másik prototípust is. Ez volt a Je-152-es, amely tulajdonképpen csak a gépen alkalmazott fegyverzetben különbözött testvérétől. Amíg a Je-150-es két darab K-8 (AA-3 Anab) jelzésű légiharc-rakétát hordozhatott, addig a Je-152-eshez két nagyobb méretű rakétát, a K-7-est tervezték rendszeresíteni. Az új tervezésű rakétákat, az addigi orosz gyakorlattól eltérően nem a szárnyak alatt, hanem azok végein helyezték el. Ehhez “levágták” a megerősített szárnyvégeket és rögzítő horgokat szereltek, illetve elektromos kábeleket építettek ki. Ez a megoldás aerodinamikai előnyökkel jár, ugyanis a szárnyak alatti nagyobb nyomású áramlás a szárnyvégeknél próbál kiegyenlítődni, a szárnyak tetején haladó kisebb nyomású légárammal. Abban az esetben, hogy ha a szárnyak végeit lezárjuk, akkor ezt a káros áramlástani veszteséget lényegesen csökkenteni lehet.

A Je-152-ből két példányt építettek. Az egyiket szimpla szárnyvégekkel, míg a másikat szárnyvég-rakétákkal szerelték fel. A Je-152-1 jelzésű kísérleti repülőgép 1961. április 21.-én emelkedett először a levegőbe. Ennek hajtásáról, egy R-15-ös gázturbinás hajtómű gondoskodott, de ez teljesen alkalmatlan volt a katonai alkalmazáshoz. Ezek után még ötféle hajtóműváltozatot próbáltak ki a meglévő sárkány-szerkezetben, de egyik sem hozta várt eredményt. A repülőgép 1961. szeptember 11-ig 67 repüléssel, közvetlen mérési eredményeket szolgáltatott és 3 repülési rekordot döntött meg.

A Je-152-vel végrehajtott 67 tesztrepülésből 51-szer üresen, míg 16-szor rakétákkal felszerelve emelkedett a magasba. A 16 esetből 11-szer a szárnyvégeken, míg ötször a szárnyak alatt elhelyezett rakétákkal. A fegyverzeten és még pár elhanyagolható apróságon kívül a két gép közötti legnagyobb különbség, csak a Pitot-cső elhelyezésében volt.

A két legyártott repülőgép első tervezett felszállására a Trumanszkij R-15-ös gázturbina sorozatos gondjai miatt, még jó ideig kerülhetett sor. A Je-150-es 1958-ban már teljesen készen állt, de 1960 júliusáig nem repülhetett. Az első Je-152-es egy évvel később, 1959-re készült el, de ez is csak két évvel utána, 1961. április 21-én emelkedhetett a magasba, G. Mosszolov berepülőpilótával a botkormánya mögött. Még ez év szeptember 21-én a második elkészült Je-152-es is felszállt. Amíg az elkészült prototípusokhoz a megfelelő hajtóművekre vártak, addig a mérnökök terveztek egy másik kísérleti gépet, mely szerkezeti szempontból szinte teljesen megegyezett a Je-150/-152-es típusokkal, de ennek törzsébe a régebbi, de megbízhatóbb Mikulin R-11F-300-as gázturbinát szánták. Mivel ennek a hajtóműnek egymagában nem lett volna elegendő a tolóereje, ezért eleve kéthajtóművesre tervezték. Ez a prototípus a Je-152A jelzést kapta, mely egy átépített Je-150-es volt.

(Folytatjuk!)