KACSAVEZÉRSÍKOS MiG REPÜLŐGÉPEK:

Az 1960-as évek elején a nagy repülőgépgyártó cégeknél komoly viták alapjául szolgált egy zseniális aerodinamikai újítás, mégpedig a “kacsa” vezérsíkos elrendezés. A tervezők számításai alapján az ilyen jellegű szárny kialakítás, jelentős mértékben javítja a repülőgép manőverező képességét, főleg az alacsony sebességi tartományban.

A Szovjetunióban a MiG tervezőiroda folytatott először ilyen repülési kísérleteket a MiG-21-est véve kiindulási alapul. Mikojanék ennek szellemében, 1961-ben módosítottak egy korai gyártású MiG-21-est, amelyt egy későbbi változat prototípusának szántak. Ezt a gépet mozgatható kacsa-vezérsíkokkal látták el, melyet az orr-rész két oldalára szereltek szimmetrikusan, közvetlenül a beömlő nyílás mögött. A vezérsík alakja és aránya megegyezett a már meglévő deltaszárnyéval, és körülbelül a fesztáv felénél, egy-egy balanszsúlyt helyeztek el. Ezek a súlyok voltak hívatottak kiegyenlíteni a vezérsíkon ébredő légerőket, ezzel is segítve a működtető munkahengerek munkáját. Szuperszonikus sebességnél a nyomás középpontja a szárny kilépőéle felé (hátra) tolódik, lenyomva azt. A balanszsúly – lévén, hogy a vezérsíkból előrefelé kiáll – lenyomva tartja a belépőélt, megtartva az eredeti kitérített helyzetet. A kísérleti MiG-eknél azonban a kacsavezérsíkot (szuperszonikus sebességnél) egy zárrendszerrel semleges helyzetben rögzítették, feltéve, hogy a repülőgép egyensúlyi helyzetben volt. Alacsonyabb sebességi tartományban ez a zárszerkezet feloldott, így a vezérsík szabadon elmozdulhatott, javítva a manőverező képességet. Ez a fajta repülőgép kialakítás úgy nyújtott előnyöket, hogy a kis légellenállás és a jobb irányíthatóság érdekében nem kellett más áldozatot hozni.

Az ily módon kialakított kísérleti repülőgép teszteredményei arra ösztönözték a MiG-iroda mérnökeit, hogy egy jóval radikálisabb kialakítású légijárművet tervezzenek, megtartva az eredeti MiG-21-es szárnyait, futóműveit, illetve annak farokrészét. Az így született következő generációs vadászgépnek a Je-8-as kísérleti jelzést adták.

A legszembetűnőbb módosítást az új repülőgép orr-részén hajtották végre, ahonnan eltávolították a hajtómű szívónyílását. Helyére egy nagyméretű orrkúp került, amelybe már beépíthető volt a sorozat-gyártott MiG-21-esnél nagyobb teljesítményű lokátor. A “Zafír” radar gyártása azonban csúszást szenvedett, így az csak egy későbbi gyártású típusban, a MiG-21MF-ben került rendszeresítésre.

Műszaki adatok(MiG-Je-8):

Funkció Kísérleti repülőgép
Tervező Mikojan-Gurjevics OKB

Személyzet: 1 fő

Első felszállás: 1962. április 17.

Gyártási darabszám: 2 db

Méretek:

Hossz: 16,90 m

Fesztáv: 7,15 m

Szárnyfelület: 23,12 m²

Tömegadatok:

Szerkezeti tömeg: 5670 kg

Tömeg tüzelőanyaggal feltöltve: 3200 l

Maximális felszállótömeg: 8200 kg

Hajtómű:

Hajtómű Tumanszkij R–21F–300

Tolóerő: 72 kN

Repülési jellemzők:

Maximális sebesség: 2,1 Mach (2230 km/h)

Legnagyobb repülési magasság: 20 000 m

Fegyverzet:

Levegő-levegő rakéták: R–23, R–3SZ

(Folytatjuk!)

Forrás: Walter G. Scott: MiG vadászrepülők története

vagabund kiadó