Az 1946. április 2-án Sztálinnál megtartott raport során, a náci Németország szovjet megszállás alatt tartott területeiről zsákmányolt és lefoglalt repülőgépek további sorsáról és az orosz katonai repülés távlati terveiről is esett néhány szó. A megbeszélésen végül elvetették azt a tervet, miszerint a rekvirált német repülőszerkezeteket fejlesszék tovább. Az itt megjelent szovjet tervezők meggyőzték Sztálint, hogy az önálló, hazai fejlesztéseknek adjon zöld utat. Megegyeztek abban is, hogy a birtokukba került Jumo 004 és BMW 003 típusú gázturbinás hajtóművek, illetve azok hazai másolatainak felhasználásával, elkezdhetik az első generációs szovjet sugárhajtású repülőgépek, (például: MiG-9; Jak-15 és Szu-9) sorozatgyártását.

Az összejövetelen elemezték a hazai hajtóműgyártás eddigi eredményeit és egy három lépcsőben végrehajtásra kerülő fejlesztési programot irányoztak elő. A tervezet alapjául az abban az időben éppen angliai tanulmányúton lévő Mikoján repülőgép-tervező, Klimov hajtóműkonstruktőr és Kiskin metallográfus hazaküldött jelentése szolgált. E három kiváló mérnök testközelből tapasztalhatta, hogy a britek milyen mértékű sikereket és tapasztalatokat halmoztak fel a gázturbinás sugárhajtóművek gyártása és fejlesztése terén. Ennek hatására a szovjet vezetés felé azt a javaslatot tették, hogy vegyék meg, az akkor már tiltó listáról kivont, Rolls-Royce “Dervent” és “Nene” típusú hajtóműveket, és a továbbiakban pedig a gyártásjogukat is.

Sztálin az elképzelést, miszerint az angolok átadják majd nekik a csúcstechnikát képviselő hajtóművek gyártásjogát, (némi joggal) merő marhaságnak titulálta, hiszen ekkorra Churchill már megtartotta híres-hírhedt fultoni beszédét, melyet a “vasfüggöny” és a hidegháború kezdetének tekinthetünk.

Az oroszok a nem túl biztató kilátások ellenére mégis próbálkoztak a hajtóművek gyártásjogának megvásárlásával. Az angol fél a “Dervent” hajtóműre biztos ígéretet adott, de a korszerűbb és nagyobb tolóerővel rendelkező “Nene” esetében nem ígértek semmi biztosat “…csak vért, verítéket, és könnyeket…”!

Persze az angolok is csak kapitalisták és volt az a pénz, amiért a épp hatalomra került munkáspárti kormány aláírta a szóban-forgó két hajtómű licencének, valamint a sorozatgyártás beindulásáig 60 darab kész gázturbina átadásáról szóló szerződést. A Szovjetunióba szállított új hajtóművekből a MiG-irodán kívül kapott még Iljusin és Lavocskin vállalata is. A “Nane” gyártásával meggyűlt a szovjetek szakemberek baja, mivel csak kevés dokumentáció állt rendelkezésre, és azok is angolszász mértékegységet használtak, nem pedig a nálunk is alkalmazott metrikust. Ezen kívül a felhasznált anyagok összetevőit sem tudták pontosan elemezni, ami később jelentősen befolyásolta az elkészült hajtóművek teljesítményét és élettartamát.

(Folytatjuk!)

Forrás: Walter G. Scott: MiG vadászrepülők története
Vagabund kiadó