Oswald Boelcke ( 1891-1916 )

OSWALD BOELCKE:

Az első világháború német vadászrepülő ásza. Egyike volt azoknak a hadművészeknek, illetve repülőegység parancsnokoknak, akik a legnagyobb hatással voltak a légiharc korai időszakára. Boelckét tartják a német vadászrepülők atyjának. Ő volt az első, aki lefektette a légiharc taktikai elemeit, amit a ” Dickta Boelcke ” című munkájában publikált. Boelcke oktatta a németek első számú vadászrepülőjét, Manfred von Richthofen-t ( vörös báró ), aki még azután is bálványozta mentorát, miután utolérte és megelőzte a légigyőzelmek számában. “…Én mindössze egy harcipilóta vagyok, viszont Boelcke hős volt…” Idézet: Manfred von Richthofen bárótól.

A KORAI ÉVEK:

Oswald Boelcke, egy tanító fiaként látta meg a napvilágot 1891. május 19.-én Giebichensteinben. A családnevük eredetileg Bölcke volt, de Oswald és bátyja később elhagyta az ékezetet és a német írásmód helyett a latint választotta: ( ö=oe ) a kiejtés mindkét esetben ugyanaz. A tanulmányai elvégzése után, a 3. távíró ( híradó ) ezredhez került Koblenzbe, mint hadapród. 1914. közepén a légierőhöz helyezték. Repülőkiképzése ez év májusától-augusztusig tartott a halberstadti repülőiskolán. A tanfolyam elvégzése után aktív frontszolgálatra vezényelték.

KATONAI PÁLYAFUTÁSA:

Első szolgálati helye a 13. Repülőosztály volt. 1915. áprilisában átvezényelték a douaiban állomásozó 62. Repülőosztály kötelékébe. Boelcke lövésze 1915. július 4.-én lelőtte az első ellenséges repülőgépüket. Még ebben a hónapban Oswald Boelcke és Max Immelmann lettek az első német “vadászpilóták”, mivel ők kapták meg a Fokker gyár híres, ” hírhedt ” Fokker-E. I. ( Eindecker ) prototípusának kettő példányát. Ezek a repülőgépek tekinthetők a vadászrepülőgépek előfutárainak, hiszen a Parabellum fegyvergyár géppuskája már a légcsavarral szinkronizálva és annak körén keresztül tüzelt előre. A szövetségesek, késöbb ezt az időszakot nevezték: “Fokker-csapásnak”

Boelcke 1915. augusztus 19.-én aratta első légi-győzelmét és még az év végéig négy ellenséges vadászgéppel gyarapította lelövési statisztikáját. 1916. januárjában további négy lelőtt repülőt írhattak a számlájára.

Oswald Boelcke és pilótatársa, Max Immelmann voltak az első ászok, akik megkapták Németország legmagasabb katonai kitüntetését, a “Pour le Mérite” keresztet ( Blue Max ) 1916. januárjában.    (Folytatjuk!)

Forrás: Wikipedia