A TUPOLJEV Tu-114 REPÜLŐGÉP FEJLESZTÉSE:

A szovjet kormány 1955 májusában adott utasítására kezdte meg a Tupoljev-tervezőiroda egy új, nagy hatótávolságú és nagy sebességű utasszállító repülőgép fejlesztését. Az új típus tervezéséhez jelentős mértékben hozzájárult a frissen kifejlesztett Tu–95 stratégiai bombázó, amelynek paraméterei éppen megfeleltek az új nagy hatótávolságú utasszállítóval szemben támasztott követelményeknek. Eredetileg a gép típusjelzése 107-es lett volna, de a Tu–104 sikerén felbuzdulva Andrej Tupoljev azt javasolta, hogy a 4-est, mint utolsó számjegyet tartsák fent az utasszállító típusoknak.

A több mint kétéves tervező- és fejlesztőmunka után, 1957 közepén fogtak hozzá a Tu-114-es első prototípusának építéséhez, amely november 15-én repült először. A gyári berepülések során problémák merültek fel a hajtóműveknél és a futóműveknél, ezek orvoslása két évet vett igénybe, így az állami hatósági vizsgák csak 1960-ban kezdődhettek el. Az engedélyeztetési eljárás során is még számos probléma merült fel, így azok kijavítása is további hónapokat vett igénybe. A prototípusokat azonban már alkalomszerűen használták. Nyikita Hruscsov pártfőtitkár 1959. szeptember 19-én a egyik Tu–114-es egyik prototípusával repült az Amerikai Egyesült Államokba.

A gépet 1961. április 24-én állította szolgálatba az Aeroflot. 1961–1965 között összesen 31 példány épült belőle Kujbisevben (ma: Szamara) a 18. sz. repülőgépgyárban. Később, 1971-ben jelent meg a nagy távolságú útvonalakon a modernebb, sugárhajtású Il–62, amely végül fokozatosan kiszorította a Tu-114-est. Az Aeroflot 1975-ben vonta ki végleg az utasforgalomból. A megmaradt példányok egy részét ezt követően katonai célokra átalakítva használták tovább.

A Tu-114-es háromféle utastér-kialakítású változatban készült. Az alap változat 170 személyes volt és a nagy távolságú belföldi vonalakon használták, mint például Moszkva–Vlagyivosztok vagy Moszkva–Habarovszk vonalon. A nemzetközi vonalakon repülő változata 120 személyes volt és végül létezett egy belföldi, 220 személyes turista változata is a nagy utasforgalmú de viszonylag rövid útvonalakra, mint például a Moszkva és a Fekete-tenger környéki üdülővárosok közti útvonalak.

A repülőgépeket négy nagy teljesítményű koaxiális-légcsavaros gázturbinával szerelték fel, így a korabeli sugárhajtású repülőgépeknél takarékosabb üzemanyag-fogyasztása volt. Leszállás nélkül 11 000 km-t tudott megtenni. Megjelenésekor a legnagyobb utasszállító repülőgép volt a földön, amelynek utazósebessége megközelítette a sugárhajtású repülőgépek sebességét. A típust csak az Aeroflot használta, de megjegyzendő, hogy 1967-től a Moszkva–Tokió járatot az Aeroflot a japán JAL-al közösen üzemeltette, ezeknek a gépeknek vegyes személyzete és a többi géptől eltérő festése volt.

A típus nevéhez egy baleset fűződik. 1966. február 17-én éjszaka, rossz időjárási és látási viszonyok között, felszállás közben szenvedett balesetet egy Tu–114-es. A repülőtér kifutópályájának csak egy részéről takarították el a havat, a felszálláshoz a pályán sebességet gyűjtő repülőgép bal oldali főfutója elakadt a hóban, a személyzet pedig nem tudta irányban tartani a már nagy sebességgel haladó repülőgépet. A Tu–114-es kisodródott, összetört, majd kiégett. Az esemény következtében a személyzetből és az utasok közül is többen életüket vesztették.

(Folytatjuk!)

Forrás: wikipedia