Belső körökből jutott tudomásomra az alábbi információ: ismeretlen repülő tárgyat észleltek több ponton is Magyarország egén. A szigorúan titkos jelentés alapján az igazságügyi és rendészeti miniszter, Dr Draskovics Tibor azonnal berendelte a Nemzetvédelmi Szolgálat és a Központi Felderítő Hivatal vezetőit!

A válságstáb létrehozásának apropóját az adta, hogy több ország légterében egyszerre több észlelés is történt! Az adatok alapján nem mindennapi aktivitásról lehet szó!
A Hungarocontrol jelentéséből megtudható, hogy először Nyíregyháza fölött tűnt fel az ismeretlen légi eszköz, majd nemsokkal később Gyál fölött észlelték ismét. Ekkor már a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága Kecskeméten emelte a készenléti szolgálatot ellátó JAS-39 Gripen géppárt, akik Dabas határában látták eltűnni az érdekes színben pompázó, vöröses-barnás-fehéres-szürkés tárgyat. Kovács János alezredes elmondása szerint, – aki az elfogásra küldött géppár parancsnokaként teljesített szolgálatot – “egyértelmű, hogy nem egy égi jelenségről van szó”!
További érdekesség az üggyel kapcsolatban, hogy annak ellenére, hogy több állam légiereje is tapasztalta ezeket a megjelenéseket, a készenléti szolgálatot ellátó vadászok emelésén kívül komolyabb intézkedést egyik sem tudott foganatosítani!

Szerencsére súlyosabb baleset még nem történt az ismeretlen repülő tárgy illetve tárgyak miatt. Ezidáig csupán egy eset regisztrált, ahol egy kereskedelmi járat utasai és teljes személyzete került közelebbi kapcsolatba a nem azonosított repülőszerkezettel. Az repülőgép leszállása után a szakemberek azonnal megkezdték a kivizsgálást, és ott készült az alábbi igen elgondolkodtató és megdöbbentő fotó!

Mivel senkinek sem szeretném megsérteni a jogait, illetve a méltóságát, így a kiszivárogtatott fotót nem rakom fel direktbe, hanem az alábbi linken teszem elérhetővé!

Itt nézheted meg az amerikai légügyi hivatal által készített fotót!

Kérem mindenki csak saját felelősségére kattintson a linkre, ugyanis az aerofriends.hu csapata nem vállalja a felelősséget a fotó megnézéséből származó károkért!!!!