A JAKOVLEV JAK-200/210 JELLEMZŐI:

A Jak–200-as és a Jak–210-es típusok között a legjelentősebb különbség a felépített berendezésekben volt. A Jak–210-nél a törzs orr részében a navigátor-bombairányzó növendék és oktatója számára alakítottak ki munkahelyet a szükséges navigációs és célzóberendezésekkel együtt. (tovább…)

A Szovjetunió csapásmérő légijárműveit bemutató filmsorozat befejező része a Szuhoj gyár 24-es és 25-ös jelölést kapott típusával foglalkozik. (tovább…)

A Jak–200-as 1953. április 10-én emelkedett először a levegőbe, majd július 29. és szeptember 10. között végrehajtották vele az állami tesztrepüléseket. A típus berepülési programja során több hiányosságra is fény derült. A legfontosabb, hogy a gép kritikán aluli repülőtulajdonságokkal rendelkezett, nehezen vezethető volt és nem volt megfelelő a hosszirányú stabilitása sem. Problémák jelentkeztek még a pilótafülke és a légcsavarok jégtelenítésével is. (tovább…)

A volt kommunista nagyhatalom első változtatható szárnynyilazású csapásmérő repülőgépe, a MiG-23-as alapjaiból épült, MiG-27-ről láthatunk néhány érdekes filmkockát. (tovább…)

A Jakovlev Jak–200-as, egy kétmotoros gyakorló-bombázó repülőgép, melyet a szovjet légierő részéről felmerült igények alapján, az 1950-es évek elején fejlesztettek ki a bombázók pilótáinak és navigátorainak képzésére. A speciálisan navigátor-kiképzéshez szánt változatnak a Jak–210-es lett a típusjelzése. Mindkét változatból mindössze csak egy-egy prototípust építettek meg. A típus szériagyártására végül nem került sor, így a fejlesztési programok 1956-ban törölték. (tovább…)

Az orosz támadó repülőgépeket bemutató filmsorozat második részében a Szuhoj gyár Szu-7-es és Szu-17-es típusainak jutott a főszerep. (tovább…)

MJASZISCSEV M-4 (BISON) GYÁRTÁSA ÉS EXPORTJA:

A 3M bombázók gyártását 93 megépített példány után 1963-ban fejezték be. A típust nem került exportra, kizárólag a Szovjetunió alkalmazta, harci cselekményekben soha sem vettek részt. A Szovjetunió megszűnése idején körülbelül még 40 példány állt szolgálatban. Az utolsó repülőgépet – egy M–4–2 légi-utántöltőt – 1994-ben vonták ki az Orosz Légierő állományából. (tovább…)

A MJASZISCSEV M–4 SUGÁRHAJTÁSÚ BOMBÁZÓ FEJLESZTÉSE:

A volt Szovjetunió első gázturbinás stratégiai bombázó repülőgépét még a hidegháború alatt, az 1950-es évek elején tervezték a Mjasziscsev tervező-intézetben. (tovább…)

A Tu-14 (NATO KÓDJA: BOSUN) FEJLESZTÉSE:

A Tupoljev-tervezőiroda (OKB–156) a II. világháborút követően kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy tervezzenek egy könnyű kategóriába tartozó sugárhajtású bombázó gépet. A szovjetek első, immár nem légcsavaros ősöktől származó sugárhajtású bombázó repülőgépének tervezése 1947 januárjában kezdődött, eredetileg „73-as típus” néven. (tovább…)

A TUPOLJEV Tu-12 FEJLESZTÉSE:

A Tupoljev Tu–12, vagy más néven 77-es gyártmány az első sugárhajtású bombázó repülőgép, amelyet hadrendbe is állított a Szovjet Légierő. A Tupoljev-tervezőiroda által az 1940-es évek végére kifejlesztett közepes hatótávolságú típus, mely a sikeresnek mondható Tu–2-es bombázón alapuló kísérleti sugárhajtású bombázó repülőgép-család utolsó tagja volt. (tovább…)