A repülés szerelmesei

Archive for the ‘Katonai szerkezetek’ Category

vasárnap
okt 23,2011

Ritka nagy szerencse, hogy néhány filmfelvétel is készült az unikumnak számító német repülőszerkezetekről. (tovább…)

csütörtök
okt 20,2011

A HEINKEL HE-176 FEJLESZTÉSE:

Az 1920-as évek végétől a német aviatikusok már szilárd hajtóanyagú rakétákkal hajtott repülőgépekkel kísérleteztek. Ilyenek voltak az Alexander Lippisch Entéje és Fritz Opel RAK.1 vitorlázó-repülőgépe, melyek rakéta-segédhajtást is kaptak. A szilárd hajtóanyagú rakéta hajtás nagy hátránya azonban, hogy tolóerejük nem szabályozható és a rakéták üzeme nem állítható le, ha egyszer beindították azt. Ezért a kísérleteket inkább a folyékony hajtóanyagú rakéták irányába terelték. (tovább…)

vasárnap
okt 9,2011

AZ ILJUSIN IL-102 FEJLESZTÉSE:

Az 1960-as évek közepére a Szovjetunóban igény mutatkozott egy a méltán híres, de akkorra már elavult Il-2, Il-10 “Sturmovik” csatagépek pótlására, felváltására. (tovább…)

vasárnap
Sze 25,2011

A TUPOLJEV Tu-107 FEJLESZTÉSE:

A Tu–107 a Szovjetunió első katonai célokra fejlesztett sugárhajtású szállító repülőgépe. Mindössze csak egy prototípusa készült, mivel a fejlesztési programot később törölték. A koncepció alapjául a Tu–104 utasszállító repülőgép szolgált. (tovább…)

vasárnap
Sze 18,2011

A TUPOLJEV Tu-114 FŐBB VÁLTOZATAI:

Tu-115:

A Tupoljev Tu-115-ös a Tu–114-es teherszállító változata lett volna, mely különböző okok miatt végül nem valósulhatott meg. A Tupoljev-tervezőiroda a Tu–114 fejlesztésével párhuzamosan dolgozott egy katonai teherszállító változat elkészítésén, mely a 115-ös gyári típusjelzést kapta. (tovább…)

csütörtök
Sze 1,2011

Ismét egy csokorra való videó, az elhíresült svéd repülőgépről. (tovább…)

csütörtök
aug 25,2011

A kissé ormótlan Saab J29 Tunnan (repülő hordó) nem csak a svéd, de az osztrák légierőnek is meghatározó típusa lett! (tovább…)

vasárnap
aug 21,2011

A SAAB J29 TUNNAN FEJLESZTÉSE:

A II. világháború alatt, 1940 tavaszán lezajlott “Weserübung” hadművelet után, Svédország hadereje egy esetleges német támadástól tartva, erőteljes fejlesztésbe kezdett. A hazai Saab repülőgépgyár kapta a megbízást, hogy egy modern, a kor elvárásainak megfelelő vadászgép megépítésébe fogjon. A repülőgép fejlesztését azonban hátráltatta, hogy az újdonságnak számító sugárhajtóművek tervei mind a szövetséges, mind a tengelyhatalmak oldalán szigorúan titkosnak számítottak. (tovább…)

vasárnap
Júl 10,2011

A SAAB J-21R FEJLESZTÉSE:

A Saab J-21R egy korábbi svéd gyártású, a Saab J-21 kéttörzsű légcsavaros vadászrepülőgép jelentősen áttervezett változataként jött létre. Az egyetlen svéd vadászgép volt, melyet mind dugattyús motoros, mind sugárhajtású változatban hadrendbe állítottak. Vadászgépként a Svéd Légierő a J-21R jelzésű típust az 1950-es évekig használta. (tovább…)

csütörtök
Júl 7,2011

A SUPERMARINE SWIFT PÁLYAFUTÁSA:

A Swift repüléseit szerencsétlen módon sorozatos tragédiák kísérték. Az F 1 még a rendszeresítésének évében lezuhant és katasztrófát szenvedett, sajnos ugyanez történt az F 2-vel is, amit később a helyére állítottak. A RAF a Swift összes vadászrepülőgép változatát rövid szolgálat után kivonta és a sokkal megbízhatóbb Hawker Hunter vadászgéppel váltotta fel. (tovább…)