A repülés szerelmesei

Archive for the ‘Technika’ Category

vasárnap
Már 31,2013

A hidroplánok tervezésében és gyártásában már jelentős tapasztalattal rendelkező Georgij Berijev az 1950-es évek közepére fejlesztette ki a Berijev Be–10 vagy M–10 (NATO-kódja: Mallow) hidroplánt. Akkoriban újdonságnak számított a repülő csónakba épített gázturbinás sugárhajtómű és az erősen nyilazott szárny. (tovább…)

vasárnap
Már 24,2013

Amikor megkérdezték írnék-e ide azt mondták kapcsolódjon a repüléshez. Hát lehet nem ilyen tágan értelmezve gondolták. 🙂  Ugyanis ma egy olyan tervről lesz szó, ami soha nem valósult meg, s ha nem is nagyon, de kapcsolódik a repüléshez. Ez pedig a jéganyahajó, vagyis a Habakkuk terv. Méretei nem lettek volna szerények hiszen egyszerre 150-200 repülőgép üzemeltetését akarták megvalósítani rajta. S most a sztori. (tovább…)

vasárnap
Már 17,2013

Maga az A-90-es gép három hajtóműves alsószárnyas kialakítású. Ennek a gépnek is volt egy kicsinyített személyzet által vezetett modellje amelynek SM-6 volt a típusjele.   (tovább…)

vasárnap
Már 10,2013

Aztán jött a valódi méretű KM-1 Ezt a járgányt a tervezőiroda Volga torkolatában lévő üzemében építették meg. De mivel a hely nem volt elég a hatalmas jármű számára darabokban készült majd egy szárazdokkban szerelték össze. (tovább…)

vasárnap
Már 3,2013

Már írtam egy ”szörnyről” ami a világ legnagyobb hidroplánja volt. Most pár hasonló ”rém” kerül sorra. A Hughes H-4 említése nem véletlen, hiszen egyetlen repülésén azon a párnahatáson repült, amire ezek a gépek eleve tervezve lettek. Ezzel le is lepleztem a témát.  Igen az Ekranoplánokról lesz szó. 

 

  (tovább…)

vasárnap
feb 24,2013

A PWS–26-ost nem sokkal a II. világháború kitörése előtt tervezték és építették a lengyel Podlasiei Repülőgépgyárban (PWS). A repülőgépet alapvetően felderítésre és a pilóta növendékek kiképzésére használták. (tovább…)

csütörtök
feb 21,2013

A dokumentumfilm a Mil Mi-24-es harcihelikopter fejlesztését mutatja be. Ritka felvételeket láthatunk a napjainkban már csak múzeumokban látható, korai Mi-24A változatról is. (tovább…)

vasárnap
feb 17,2013

Több terv megvizsgálása után végül az egytörzsű 8 hajtóműves repülőgép tervei látszódtak reálisnak. A gép építésének elkezdését megelőzte a világ első légkondicionált hangárjának megépítése. (tovább…)

vasárnap
feb 10,2013

Ma a Hercules-ről fogok szólani. Hogy melyikről? Egy kis segítség.

 

Ha nagyobbnak látod, mint a C-130 Hercules szárnyát nem tévedsz! Olvasd el a cikket! 🙂

(tovább…)

vasárnap
jan 27,2013

 

Szeretem, ha a repülőgép tervezők kitekintenek s valami új egyben meghökkentő ötlettel állnak elő, amit aztán meg is valósítanak. Ilyen Oleg Konsztantyinovics Antonov is. Amiről most szó lesz az az A-40 terv, vagyis a repülő más források szerint szárnyas tank (Krylya Tanka Russian: крылья танка, meaning “tank wings”). Tudom, tankok repülnek szállítógépekben, vagy alattuk, mint a második világháborús TB-3 bombázó (erről lesz majd szó egy másik cikkben) alá rögzítve vagy helikopterekben esetleg alattuk függesztve de ez esetben nem erről van szó. (tovább…)