Elgondolkodtató tény, hogy amíg a közúti közlekedést számtalan adóval és megszorításokkal sújtják a kormányok, addig a légi-közlekedést jelenleg semmiféle módon nem ösztönzik a kevesebb káros-anyag kibocsájtásra. Meg kell jegyeznem, hogy a hajtóműgyártók inkább önszántukból próbálják orvosolni illetve javítani a gázturbinák zaj- és levegőszennyezési mutatóit.

“…Egy Amerikában végzett kutatás eredménye szerint aki egy repülőtér tíz kilométeres körzetében él, annak jóval nagyobb kockázata van a rákos megbetegedésekre, továbbá nagyobb a gyermekhalandóság. A veszélyes anyagok mellett a zajártalom szintén terheli az ott lakókat, emiatt számtalan lakossági bejelentés érkezik a szervezethez – erősítette meg Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport Környezeti Tanácsadó Irodájának vezetője. A Ferihegyi repülőtér a fapados járatok bevezetése és az erősödő utasforgalom miatt egyre több járatot indít. A fejlesztések és az új csatornák nyitása érdekében a légi közlekedési folyosókat kisebb magasságra vitték, 9000 méterről 2700-ra. Ezt elhibázott lépésnek tartja a Levegő Munkacsoport, mivel így mind a zaj, mind a légszennyezés hatása erősebben érinti a fővárost – jelentette ki Simon. A nyugatról érkező gépek már Békásmegyernél, Csillaghegy térségében leereszkednek és alacsonyan szállnak át Budapest felett. A földi gurulás, más néven taxizás, valamint a le- és felszállás sokkal nagyobb károsanyag-kibocsátást eredményez, mint az állandó sebességű magas repülés.

A szervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy a légi közlekedést nem terhelik olyan adók, mint például a közutat a súlyadó. A repülőjegy ráadásul forgalmi adómentes, a kerozin pedig jövedéki adó és szintén áfa mentes. Tulajdonképpen nem kompenzálja semmilyen kivetett teher az okozott környezeti kárt. Sőt, sok esetben az állam közvetlenül is támogatja a légi közlekedést, például jelentős összegeket ad a repülőtér fejlesztéseknek. Ezért a környezetvédők szerint az jelentené a megoldást, ha megadóztatnák a repülést is, a befolyt összeget pedig a szennyezés csökkentésére fordítanák, illetve a környezetbarátabb közlekedési módok terjesztésére. Az EU több tagországában már tettek ilyen lépést: külön repülőtéri adót vetettek ki, amelyet minden utasnak meg kell fizetnie. Ahhoz, hogy a Kiotoi Jegyzőkönyvben tett vállalásoknak eleget tegyünk, a kibocsátott szén-dioxid mennyiségét csökkenteni kell, Ennek érdekében tavaly az Európai Bizottság már kezdeményezte, hogy 2008-tól a kvótarendszert terjesszék ki minden légitársaságra.

Kimutatásaik alapján ugyanis évi több mint négy százalékkal nő az üvegházgázok kibocsátása. A gyors növekedés pedig visszaveti a más ágazatokban történt előrelépést. Ha a forgalom erősödése az eddigiekhez hasonlóan folytatódik, az Unió repülőterein a nemzetközi járatokból származó kibocsátás 2012-re 150 százalékkal nő 1990-hez képest. A zöldtárca Nemzetközi Éghajlatpolitikai Osztálya közleményében arról tájékoztatott, hogy az Európai Éghajlatváltozási Program keretében a Bizottság egy munkacsoportot állít fel és az év végére már egy jogszabály tervezetet is kidolgoznak. Ezért vizsgálják a légiközlekedés éghajlatra gyakorolt hatását, és bejelentési kötelezettséget, valamint büntetési tételt is meghatároznak majd. Március végére pedig már választ kaphatunk arra, milyen szervezeti forma lesz felelős a kibocsátás következményeiért és milyen típusú repülések kerülnek a szabályozás hatálya alá…”

“>

Legjobb tudomásom szerint a kerozin árának van “ÁFA” tartalma is. ( A szerk. )

Forrás: jobbik.net