A kommunista államok közötti együttműködés keretében Kína, még 1961-ben hozzájuthatott a MiG-21 F-13-as sugárhajtóművének gyártásjogához. Bár már a Szovjetunió és Kína között nem volt felhőtlen a kapcsolat, az oroszok a hajtómű licence mellé, a MiG-21-es öt példányát is mellékelték minta gyanánt. Viszont a vadászgépek tervrajzait bölcs módon, már nem adták át. A kínaiak ennek ellenére, mégis nekiláttak a feladatnak, melynek gyümölcse a J-7-es lett.

A megkapott öt gépet a kínaiak alapos vizsgálatoknak vetették alá, majd a tesztek befejezését követően a “Shenyang Aircraft Design Institute”-nál 1964-től elkezdték a repülőgép gyártását. A keresztségben a J-7-es nevet kapott repülőgép földi guruló próbáit 1965 novemberétől, míg szűzfelszállását, 1966. január 17-én hajtotta végre. A korai, Shenyangban gyártott J-7-esek minősége korántsem állt azon a színvonalon, mint az eredeti MiG-21-es, ennek ellenére Albánia és Tanzánia is vásárolt a típusból. A kifogásolható minőség miatt, a vadászgép gyártását, már J-7I névvel áthelyezték a Chengdu repülőgépgyárba.

Nem meglepő, de a kezdeti gyártású J-7-esek nem voltak igazán népszerűek a velük repülő pilóták körében. Talán a nem utolsósorban a szokatlan és meghibásodásokra hajlamos kabintető és katapultülés miatt, a gyár 1975-ben megkezdte a típus továbbfejlesztését J-7II névvel. A már korszerűsített változatba, az új Type-II katapultüléseket szerelték a hagyományos, hátra és felfelé nyíló kabintető és a három részből álló szélvédő alá. A J-7II prototípusának első felszállására 1978. december 30-án került sor. Az F-7B jelű export változatból, Egyiptom és Irak, míg a továbbfejlesztett F-7P elnevezésű modifikációból, Pakisztán is vásárolt számottevő mennyiséget. A pakisztáni vásárló kérésére a gépen nem kevesebb, mint 24 pontos változtatást hajtottak végre, hogy a típus megfeleljen a helyi sajátosságoknak. Ebbe egyebek között beletartozott az eredeti kínai katapultülés lecserélése Martin-Baker Mk. 10L jelű változatra, illetve a gépeket felkészítették a francia R-550 Magic és az amerikai AIM-9 Sidewinder légiharc-rakéták hordozására is. Az ily módon átalakított J-7P-ből Pakisztán után Sri Lanka és Banglades is vásárolt.

A gyári fejlesztéseknek köszönhetően az 1980-as évek közepére a J-7-nek elkészült a már minden időjárási körülmények között is bevethető és egyben megnövelt hatótávolságú változata. Az új gépnek, új nevet is adtak. A J-7III jelzést viselő repülőgép, a látszólag a szovjet MiG-21MF-re hasonlító gépnek szintén széles függőleges vezérsíkja, púpos gerince és 23 mm-es gépágyúja volt. A típus tervezése még 1981-re nyúlik vissza. Az elkészült tesztpéldány szűzfelszállására 1984. április 26-án került sor. A fejlesztések eredményeként a J-7III nagyobb teljesítményű lokátort és a J-7P-ből már ismert, Martin-Baker katapultülést kapott.

(Folytatjuk!)

Forrás: Walter G. Scott: MiG vadászrepülők története
Vagabund kiadó