A Mikoján és Gurjevics főkonstruktőrök nevével fémjelzett irodánál a MiG-15-ös megalkotásával elindult egy hosszú repülőgép evolúciós folyamat. A tervezők koncepciója alapján, csak kis léptékben és minimális változtatással szerkesztettek meg egy-egy új típust. Ennek eredményeként, lépésről-lépésre haladva jutottak el az újabb és korszerűbb, szériagyártásra már érett repülőgép típusokig. Ennek a tervezési stratégiának meg volt az az előnye, hogy nem kellett egy előre meghatározott anyagi keretből gazdálkodniuk. (Tegyük hozzá, hogy akkoriban amúgy is elsőbbséget élveztek a fegyver fejlesztési projektek a Szovjetunióban.)

A kronológiai sorrendben következő, és sorozatgyártásra alkalmasnak minősített vadászgép típus a MiG-17-es lett. Ezzel a géppel, mely formáját és kialakítását nézve nem sokban különbözött a előd MiG-15-től, enyhe süllyedésben már át lehetett lépni a hang sebességét.

A MiG-17 fejlesztési munkálatai 1949-ben kezdődtek I-330 jelöléssel. A prototípus “szűzfelszállására” 1950. január 14-én került sor, I. T. Ivcsenkó berepülőpilótával a fedélzetén. Az új típust a sikeres MiG-15-ös továbbfejlesztésével hozták létre, ezért szerkezeti felépítését tekintve nem sokban tért el attól. A legfeltűnőbb változtatás az új, kettős nyilazású szárnyak alkalmazásában nyilvánult meg. A belső, törzshöz közelebbi részek nyilazási szöge 45 fok, míg a külső részek szög értéke 42 fok lett. Ezen kívül, jól látható különbség még az elődhöz viszonyítva a törzs aljára épített vékony pótvezérsík, illetve a  szárnyak felső részére szerelt plusz terelőlap, mely a szárny körüli áramlást volt hivatott javítani. Hajtóművének, azt a jól bevált Klimov VK-1 gázturbinás sugárhajtóművet választották, amit már a MiG-15-nél is alkalmaztak. Néhány későbbi gyártású MiG-17-nél a Klimov VK-1 utánégetővel felszerelt változatát, a nagyobb tolóerejű Klimov VK-1F (Forszazsnij) sugárhajtóművet építették be.

Legnagyobb mennyiségben az egyszerűbb kialakítású MiG-17F széria készült, melynek fegyverzete megegyezett a korábbi MiG-15-ösével, de létezett egy korszerűbb, fedélzeti lokátorral és négy darab RSz-2USz jelzésű vezetősugaras irányított rakétával felszerelt, minden időben alkalmazható elfogóvadász változat is.

Megemlítendő, hogy az 1960-as évektől kezdve, a hajózó személyzet fegyver kezelésének gyakorlására az éleslövészetekre egy robotpilótával és távvezérlővel irányítható célgéppé degradálták a MiG-17-est.

(Folytatjuk!)

Forrás: Walter G. Scott: MiG vadászrepülők története.
Vagabund kiadó