A siklóernyőzés magyar (H)őskora:

Maroknyi lelkes titán a ’80-as évek végén Magyarországon is kísérletezett a siklóernyőzés feltámasztásával. Ekkorra külföldön már siklóernyős világversenyeket rendeztek, de a keleti-blokkon belül ebből még nem sok minden szűrődött át. Ez azonban nem vette kedvét a legtettrevágyóbb ifjú ejtőernyősöknek, hogy valami újat, jobbat próbáljanak alkotni. Szerették volna az ejtőernyőjüket az ejtőernyős ugráson kívül többre használni, lehetőleg a felszállító repülőgépet kihagyni, külföldi mintára hegyekről lerepülni, vagy vontatással felszállni.

Ez magával hozta az ejtőernyőik átalakítását, új konstrukciók kiagyalását, vagy a már meglévő külföldi ernyők házilag való másolását. Sajátos közösségek alakultak, ahol meg volt a helye az ernyőket gyártó, fejlesztő, javító mesterembereknek, és a gyakorlati tapasztalatokat gyűjtögető úttörő siklóernyősöknek, akik később rendszerint oktatókká váltak. Emellett megjelentek az új sportág első hazai felkarolói, akik nemegyszer kemény küzdelmek árán álltak ki a gáncsoskodók ellen, próbálva megtalálni az utat a siklóernyőzés számára a jogszabályok útvesztőjében. Egy új repülősportág hazai térhódításának lehet tanúja a lelkes olvasó ebben a cikkben, miközben megelevenednek a legelső próbálkozások, megismerheti a legelső hazai siklóernyősöket.

1987 januárjában(?) Végh István (Kódis) egy Takácsy Gézától kölcsönkapott Saleva típusú siklóernyővel végrehajtotta Magyarország első siklóernyős startját, az Újlaki hegyről. Ezzel az országban egy új sport volt születőben; a siklóernyőzés. Később Kódis meghalt siklóernyős balesetben, de a sportág úttörői tovább folytatták lelkes kísérletezéseiket.

Ekkoriban Nagy Zoltán megvarrta első ernyőjét. Sajnos még túl nehézre sikeredett, ezért nem repült, de jó alapnak bizonyult a további fejlesztések terén.

A rendszerváltás előtt az ejtőernyőzés központja Gödöllő volt. Itt is komoly próbálkozások történtek, hogy az ejtőernyős ugrásból kihagyhassák magát a felszállító repülőgépet. Szabó Péter több társával (Berkes Zsolt, Kiszel István, Gyurcsó Attila, Gyimóthy Zsolt, Farda István, Szabó Tamás, Katona Péter, Berzéki Marcell, Konczér János) együtt 1988-ban autós, fix köteles vontatással próbálkozott leselejtezett ejtőernyővel a magasba emelkedni.

A mutatvány nem volt veszélytelen, de két év alatt több mint 300 (!) startot végeztek, minimális baleseti statisztikával, mindenféle ernyőt kipróbálva, a körkupolás ernyőtől, a körkupolásból átalakított Rogallo-ernyőn át a légcellás ernyőig.

A gödöllői ős-siklóernyős csapat 1989-ben próbálkozott először klasszikus hegyi startokkal. Először 1989 április 30-án az isaszegi 30m-es dombról próbálkoztak erős szélben, majd 1989 szeptember 2-án a galyatetői sípályáról történt az első klasszikus hegyi magas-start egy Cloud-ernyővel.

Röpke egy év alatt meghódították Fótot, Dobogókőt, Csővárt, a Kékestetői sípályát. 1990-ben Kesztölcön, majd a Kétágú-hegyen is jártak. Saját bevallásuk szerint ezek a hegyek azok, amelyek elég meredeknek bizonyultak a házi átalakítással feljavított siklószámú, leselejtezett ejtőernyők még mindig csekély siklásához. Ez évben már tandemezésre is sor került.

Hálás köszönet Zvada László úrnak, hogy hozzájárult az írás közzétételéhez.

Forrás: 5mp.eu/web.php