Az új sport, a „vitorlázóernyőzés” (később siklóernyőzés) egyre terjedt az ejtőernyősök körében. Gödöllőn pezsgett a levegő az új sportág megszületése körül. A BHG Repülő Klubban (később RAIR Aero Club) Szabó Péterék 1993-ban jutottak hozzá az első igazi siklóernyőkhöz, a Nova CXC-khez, melyet Pécsett varrtak. Ezek már nem házilag varrt siklóernyők, vagy ejtőernyőből „sufnitunningolt” szerkezetek, így Péterék képesek voltak már abban az évben, órás időtartamot a levegőben tölteni.

Katona Péter által összevarrt két RL-10-es ejtőernyő kísérleti repülése 1990-ben történt. Ezidőtájt ő is foglalkozott siklóernyő-gyártással. Az első igazán egyedi példánya a “ParaPink”, orkánkabát-anyagból készült. Később az ernyőt továbbfejlesztve elkészítette a “Nílus”-t, ami már igazi siklóernyő anyagból készült. Az ernyő 7,2-es oldalviszonnyal (!) rendelkezett, kiváló siklással.

Végül aztán Óbudát is meghódította az új őrület, a siklóernyőzés. Az első startot Dr Bocsák Béla hajtotta végre 1990-ben.

Bocsák Béla Genair 310/510-esét (valószínűleg 310-es lehetett, a középső cellák számát illetően..) Nagy Zoltán a Műegyetemi És Mezőgazdasági Repülő Klub (ma MSE) megbízásából lemásolta, amiből megszületett egy, már teljesen használható jó repülőtulajdonságokkal rendelkező siklóernyő. Ezt az ernyőt később plusz 2-2 cellával megnövelte, és a zsinórozást átalakította 4-sorossá. Ezzel az ernyő, – a korabeli időkhöz mérten – már egy elég jól használható szerkezet lett. Jelenleg a Közlekedési Múzeum tekintélyét növeli a megjelenésével.

1989. május 1-én Nagy Zoltán új ernyőjével, startolt el a Szársomlyóról. Az ernyő jól teljesített, hála a két bevarrt cellával végzett átalakításnak.
1991-ben Zoltán új ernyő megálmodásába fogott. Ez olyan jól sikerült, hogy már sokkal kezesebben startolt, mint a Genair. Tiboldi András /Tigrinc/ felkérésére aztán elkészítette a másodpéldányát is, melynek a “Honeybee” nevet adták. Később ez az ernyő híressé vált, hiszen vele repült Tigrinc Magyarországon először távot a Hármashatár-hegyről a Farkashegyre. Nem sokkal később pedig az Újlakin ő repülte a Honeybee-vel az első 3 óra feletti időtartamot. Mindezt varió nélkül…

1990-ben aztán a Szársomlyó is meghódításra került Fehérvári Tibor és Görbe István által. Ők már a pécsi gyártású Nova CXC-kkel repültek.
1992.11.29-én Apcon, Szabó Péter Katona Péterrel egy nova CXC 23-as ernyővel tandemet repültek. A leszálló fölött, kb. 70-80 méteren Szabó Peti PZP mentőernyőt nyitott, majd belobbanás után, leoldotta magát a CXC-ről és külön értek földet (a szóban forgó CXC nem tandemernyő volt).

Szabó Péter 1993 márciusában s Kétágún már 3óra 20perceset lejtőzött, majd szeptemberben 4óra 30perceset.

Hálás köszönet Zvada László úrnak, hogy hozzájárult a cikk közzétételéhez!

Forrás: 5mp.eu/web.php