Ma a Hercules-ről fogok szólani. Hogy melyikről? Egy kis segítség.

 

Ha nagyobbnak látod, mint a C-130 Hercules szárnyát nem tévedsz! Olvasd el a cikket! 🙂

Mint kiderülhetett kedvelem a különleges dolgokat. Ezért ma is egy ilyenről lesz szó.  S ebben az esetben ez többszörösen is igaz lesz, hiszen nemcsak a repülőgép, hanem az ahhoz kapcsolódó két személy sem mindennapi figura. A gép a világ legnagyobb valaha levegőbe emelkedett vízi repülőgépe és egyben legnagyobb szárnyfesztávú is.   Ez pedig a Hughes H-4 vagy egyes források szerint H-40 Hercules. Becenevén “Spruce Goose” az Lucfenyő Liba annak ellenére, hogy a gép nyírfából (!) készült.

 

Érdekes hogy a gép kifejlesztésének ötlete nem egy repülős ember fejéből pattant, ki hanem egy hajóséból. Ő volt Henry J. Kaiser, aki a “Liberty” hajókat kitalálta s megvalósította. Később gyártott autót s jelentős a jótékonyságban végzett munkája is, de ezekre nem térek ki.

 

 

 

Bár ez nem hajós portál, de hát volt már szó szánkóról is így röviden összefoglalom ezen hajók történetét, mert ennek ismerete szerintem kell ahhoz, hogy a repülő létrejöttét magyarázza. Tehát. Amikor az USA az angolokat támogatta a második világháborúban előjött több probléma, ami aztán az amerikai hadsereget is érintette az európai hadműveletekben. Volt egyszer a távolság, ami hajóval igencsak sok idő alatt volt megtehető másodsorban a német tengeralattjárók vagy aknák által okozott veszteség emberben, gépben egyaránt. Tehát rövid idő alatt sok hajó kellett, amit a hajók szabványosításával értek el. Ez azt jelentette, hogy gyakorlatilag minden alkatrész ugyanolyan volt s több üzemben gyártották őket. Az építési rekord egy hajó legyártása NÉGY nap alatt!

Építettek betonból is tengerjáró hajót. Ezzel elérték, hogy bár a távolság nem csökkent s a tengeralattjáró veszély sem mindig az aknákról nem is beszélve, de többet gyártottak, mint amit elveszítettek. Viszont mivel a hajók sebessége nem volt fokozható Henry felvettette a másik nem kevésbé érdekes figurának Howard Robard Hughes, Jr.-nak az ötletet hogy a hajókat váltsák ki a kevésbé sebezhető s lényegesen gyorsabb repülőgépekkel.

 

 

Nem véletlenül ezt a képet raktam ide. Egyrészt annak a gépnek a pilótafülkéjében ül, amit itt tárgyalok másrészt pedig számomra egy kicsit olyan Indiana Jones érzete van, ami az életét ismerve talán nem is véletlen.  1905-ben született s korán elveszített szüleitől egy igencsak jól jövedelmező szerszámgépgyárat örökölt. Erre a vagyonra szüksége is volt, hiszen a repülés drága hobby. Ő pedig nem aprózta el. Egy a “Pokol angyalai” című film kedvéért létrehozta az akkori idők legnagyobb magán légiflottáját 87 repülőgéppel. Ezt némi túlzással lehetne magán légerőnek is hívni, mert lévén a film I. világháborús pilótákról szól ezért eredeti gépeket újítottak fel és repültek a forgatás során. De ismert volt, mint sebességrekorder pilóta és repülőgép tervező is. Ő tervezte a H-1 Racer gépet is. Ezen kívül számtalan céget alapított vagy sokba szállt be. Ilyen volt a Hughes Aircraft Company mint a Hughes Tool Company leányvállalata. De ismerős lehet a név mint helikopterek és rakéták gyártója is. (Talán ismerősen cseng az AH-64 Apache név.) Talán nem véletlen hogy pont őt szemelték ki ennek a gépnek a létrehozására, hiszen a gép megépítése kissé örült ötletnek tűnhetett. Ez jelentős teherbírású repülőgépet jelentett s ebből eredően komoly méreteket is. A teherbírásból adódóan, mert akkoriban a motorok teljesítménye viszonylag gyenge volt kizárólag a vízi repülőgép tűnt megvalósíthatónak. Hogy fogalmaink legyenek, a teher s a gép méretéről talán segít, hogy annak „bendőjében” 750 felfegyverzett katonát vagy 3 M4 Sherman tankot kellett volna szállítania. Van, ahol egyet említenek, de a gép teherbírása és méretei elvileg lehetővé tették (volna) a három tank szállítását is.

(FOLYTATJUK!)