A II. világháború befejezését követően a még Sztálin vezetése alatt álló Szovjetunióban komoly igény mutatkozott a német Focke-Achgelis Fa-223 “Drachen”-hez hasonló, nagy terhek emelésére és szállítására képes légijármű rendszeresítésére, mivel ilyen szerkezettel nem rendelkeztek.

A problémára megoldására a választ a Bratuhin B-11-esben látták. Ez az 1940-es évek második felében készített szállítóhelikopter, két egymás melletti forgószárny-rendszerrel épült, akárcsak a korábban már említett Focke-Achgelis Fa-223 “Drachen”. Ez a helikopter típus lett az Ivan Bratuhin által vezetett OKB–3 tervezőiroda utolsó megépített gépe. Mindösszesen csak két prototípus készült belőle.

A BRATUHIN B-11 HELIKOPTER FEJLESZTÉSE:

A Bratuhin B–11 tulajdonképpen elrendezésében és konstrukciójában az 1947-ben készült, szintén Bratuhin által konstruált B–5 és B–10 elnevezést kapott, két-forgószárnyas helikopterek egyenes ágú leszármazottja volt. Mindegyik forgószárny-rendszer meghajtásáról egy-egy AI–26 típusú csillagmotor gondoskodott, amelyeket a forgószárny-rendszert tartó vízszintes szárnycsonkok végén lévő áramvonalas burkolatba építettek. A Bratuhin B-11-nek csak két tesztelésre szánt példánya épült meg. Az első prototípus 1948 áprilisában készült el és júniusában emelkedett először a levegőbe, míg a másik gép szeptemberben repült először.

A repülési teszteknél azonban nem minden alakult a tervezők várakozásainak megfelelően. A helikopter forgószárnylapátjainál nagy sebességnél átesés jelentkezett, a sárkányon pedig nagy mértékű vibrációt tapasztaltak. Emiatt az első géppel végzett próbarepüléseket megszakították és a földön végzett tesztek során próbálták kideríteni a vibráció okát, míg eközben a másik példánnyal korlátozott repülési próbákat végeztek ennek a jelentős problémának a kiküszöbölése érdekében.

1948. december 13-án a második prototípus jobb oldali forgószárny-rendszer egyik lapátjának törése miatt lezuhant, sajnálatos módon megölve ezzel K.I. Ponomarjov és I.G. Nilus berepülőpilótákat. Ezt követően a helikoptert áttervezték, nagyobb teljesítményű, AI–26GRF hajtóműveket építettek be, majd 1949-ben újra kezdték a repülési próbákat. A forgószárnylapátok átesésének problémája azonban újra jelentkezett.

Bratuhin 1950 májusában módosította a forgószárnyat, és teljesen új, áttervezett forgószárnylapátokat alkalmazott. A gyakorlatilag teljesen újra tervezett géppel szinte az összes korábbi probléma megszűnt. Például a korábban kifogásolt vibráció csak a helikopter végsebességénél jelentkezett. Megemlítendő még, hogy a típussal végeztek egy-hajtóműves repülési tesztet is, ami sikerrel zárult. Mindezek ellenére az OKB–3 tervezőirodát nem sokkal később felszámolták, így a Bratuhin helikopterek fejlesztését leállították.

A BRATUHIN B-11 HELIKOPTER FŐBB ADATAI:

Forgószárny átmérő: 10 m
Üres tömeg: 3398 kg
Maximális felszálló tömeg: 4150 kg
Hajtómű típusa: AI–26GRF héthengeres léghűtéses csillagmotor
Száma: 2 db
Maximális (felszálló) teljesítménye: 314 kW (550 LE)
Névleges teljesítmény: 240 kW (420 LE)
Maximális sebesség: 155 km/h
Utazósebesség: 124 km/h
Hatótávolság: 328 km
Szolgálati csúcsmagasság: 2550 m (lebegésben 1200 m)

Forrás: wikipedia