A HEINKEL HE-176 FEJLESZTÉSE:

Az 1920-as évek végétől a német aviatikusok már szilárd hajtóanyagú rakétákkal hajtott repülőgépekkel kísérleteztek. Ilyenek voltak az Alexander Lippisch Entéje és Fritz Opel RAK.1 vitorlázó-repülőgépe, melyek rakéta-segédhajtást is kaptak. A szilárd hajtóanyagú rakéta hajtás nagy hátránya azonban, hogy tolóerejük nem szabályozható és a rakéták üzeme nem állítható le, ha egyszer beindították azt. Ezért a kísérleteket inkább a folyékony hajtóanyagú rakéták irányába terelték.

Később az 1930-as évek vége felé Wernher von Braun és rakétafejlesztő csapata Peenemündében repülőgépekbe szerelt folyékony hajtóanyagú rakétamotorokat. Ernst Heinkel, a repülőgép gyáros és konstruktőr lelkesen támogatta tevékenységüket, rendelkezésre bocsátva egy He-72, majd később még további két He-112 típusú repülőgépet a kísérletekhez. 1937. elején ez utóbbiak közül egy saját, eredetileg beépített dugattyús motorja segítségével szállt fel, majd a levegőben leállították a motort és begyújtották a rakétahajtóművet. Ebben a időszakban már előrehaladott kísérleteket folytatott Hellmuth Walter hidrogén-peroxid hajtású rakétamotorral, amely könnyű és egyszerű felépítésű konstrukció volt, így alkalmasnak látszott a repülőgépekben hajtóműként való felhasználásra.

A Heinkel He-176 az új Walter rakétahajtómű kipróbálásához készült. A gép elkészítése a Heinkel társaság magánvállalkozása volt Ernst Heinkel vezetésével a nagy-sebességű repülés tanulmányozása céljából. Első repülését rakétahajtással 1939. június 20-án hajtotta végre Erich Warsitz berepülőpilóta. Az új repülőgép kicsi és egyszerű felépítésű szerkezet, majdnem teljesen fából készült. E mellett fejlett technológiájú, teljesen zárt pilótafülkével rendelkezett, amely egyetlen darabból készült átlátszó orr-részből állt. Ezen keresztül jól láthatók voltak a rudazatos oldalkormány pedáljai. Ezenfelül egy szintén átlátszó felső ablakból, mely levehető volt és ezen keresztül mászhatott be és ki a pilóta a gépbe. A futómű a hagyományos és orrfutókerekes konstrukció kombinációja volt. A fő futókerekeket a törzsbe lehetett behúzni hátrafelé, az áramvonalas burkolattal ellátott orrkerék mereven volt beépítve, a farokkerék szintén behúzható volt.

Egyedülálló módon a repülőgép teljes orr-része a pilótafülkével együtt sűrített levegő segítségével leválasztható volt. Leválasztás után az orr részt fékező ernyő lassította le, melyre azért volt szükség, hogy a kabintető kinyitásához szükséges erőt csökkentse, majd a pilóta kimászhatott és hagyományos ejtőernyővel ereszkedhetett le a földre. A repülőgép teljesítménye nem volt kiemelkedő, de alkalmas volt a rakétahajtású repülés elvének igazolására.

Heinkel ugyan nagy reményekkel mutatta be az új repülőgépet a Birodalmi Légügyi Minisztériumnak, de a hivatalos szervek nem mutattak komolyabb érdeklődést a forradalmi konstrukció iránt. Ez végül oda vezetett, hogy Heinkel felhagyott a típus további fejlesztésével. A He-176-ból mindössze egyetlen példány épült, amelyet a program törlése után átszállítottak a Berlini Légügyi Múzeumba. Sajnos a gép 1943-ban megsemmisült egy légitámadás alkalmával.

Mielőtt elvetették volna a programot, felmerült egy sokkal fejlettebb rakétahajtású repülőgép ötlete is, melyet szintén He 176-tal jelöltek, de ennek részletes megtervezésére már nem került sor.

Németország a második világháború folyamán végül is használt rakétahajtású vadászrepülőgépet, de ez a konkurens Messerschmitt cég gyártmánya, a Me-163-at, melyet a Walter gyár továbbfejlesztett rakétahajtóműve hajtott.

A HEINKEL HE-176 FŐBB ADATAI:

Személyzet: 1 fő
Hossz 5,2 m
Fesztáv 5,0 m
Magasság 1,5 m
Szárnyfelület 5,4 m²
Üres tömeg: 900 kg
Teljes tömeg: 1620 kg
Hajtómű: 1 db HWK RI-203 rakétahajtómű
Tolóerő: 5,9 kN
Legnagyobb sebesség: 345 km/h (750 km/h tervezett)
Hatótáv: 95 km (tervezett)
Magasság: 9000 m (tervezett)
Emelkedési sebesség: 60,6 m/s
A motor kiégési ideje: 50 s

Forrás: wikipedia