A Mil Mi–10 (NATO-kódja: Harke) egy, a szovjet katonai igények kielégítésére készített szállító helikopter, melyet 1962-ben fejlesztettek ki, a Mi–6 helikoptert felhasználva kiindulási alapnak.

A MI-10 HELIKOPTER FEJLESZTÉSE:

A különleges feladatra szánt légijármű tervezésével az addigra már kellő tapasztalattal rendelkező Mil (OKB–329) tervezőirodát bízták meg. A Mi–10 helikopter nagy vonalakban a Mi–6 típusú szállító helikopter megnyújtott leszállóművel épített speciális légidaru változata. Az eredeti elképzelések szerint a helikopter elsődleges feladata a robotrepülőgépek és ballisztikus rakéták szállítása lett volna. A V–10 gyári jelzésű prototípus első próbarepülését 1960. június 15-én hajtotta végre. Sajnálatos módon az első prototípus műszaki hiba miatt, 1961 májusában a földön kigyulladt és leégett. A repülési tesztek a baleset dacára a második prototípussal folytatódtak, amely 1961. szeptember 23-án 15 103 kg teherrel 2200 m-re emelkedve, kategóriájában új repülési rekordot állított fel.

Az 1960-as évek közepére a szovjet hadsereg érdeklődése csökkent a terv iránt, így a Mi-10-es fejlesztési projektje a leállításhoz nagyon közeli állapotába került. 1964-ben azonban mégis elindulhatott a Mi-10-es sorozatgyártása a Rosztovi Helikoptergyárban, bár csak egy viszonylag kevés (24 darabos) sorozat készült belőle. A szériagyártású Mi–10 (Harke–A) helikopterek hajtóműve, közlőműrendszere és rotorja megegyezik a Mi–6 típuséval, azonban a gép törzse lényegesen keskenyebb.

A helikopter törzse nagyon magas és széles (elöl 6,01 méter, hátul 6,92 méter), négypontos futóműrendszerre támaszkodik, amelynek köszönhetően a gép szinte bármilyen, a futóművek között a törzs alá felfüggesztett teherrel képes gurulni (a talaj és a törzs közötti szabad magasság 3,75 méter). A kerekekkel felszerelt raklapok begördíthetők a helikopter alá, így a teher egyszerűen felcsatolható a helikopter alján kialakított rögzítő csomópontokra. A Mi-10-es kabinjában huszonnyolc utas, vagy teheráru szállítására van lehetőség. A berakodás a jobb oldali teherajtón keresztül végezhető el.

A lankadó katonai érdeklődés miatt, a helikopternek új funkciót keresve 1965-re kifejlesztették a légidaru változatát, mely még ez év júniusban repült először Mi–10K (Hare–B) jelzéssel. A típust 1967-ben a párizsi légi-szalonon is bemutatták, de a sorozatgyártása csak jóval később 1975-ben kezdődött el.

A Rosztovi Helikoptergyár 1975–1976-ban 17 darab Mi–10K-t gyártott, valamint négy alapváltozatú gépet is átépítettek Mi–10K változatúvá. A Mi–10K futóművének a tengely- és nyomtávja kisebb, viszont a pilótafülke alatti részen egy hátranéző kabin található. Az itt helyet foglaló másodpilóta pontosan a kívánt hely fölött tarthatja a helikoptert, és vezérelheti a csörlőt.

A MI-10 VÁLTOZATAI:

– V–10 – Prototípus

– Mi–10K (NATO-kódja: Harke–B) – Rövidebb és kisebb tengely- és nyomtávú futóművel készült változat, a gép alján kialakított hátranéző kabinnal.

– Mi–10R (NATO-kódja: Harke–A) – Alap sorozat-gyártott típus.

– Mi–10PP (Posztanovscsik Pomeh) – Rádióelektronikai zavarókonténerrel felszerelt változat.

A típus speciális kialakítása miatt, érthető módon nem igazán terjedt el. A volt Szovjetunión kívül csak Romániában üzemel(t) még.

FŐBB MŰSZAKI ADATAI(Mi-10K):

Hossz: 32,86 m
Forgószárny átmérő: 35 m
Faroklégcsavar átmérő: 6,3 m
Forgószárny forgásterülete: 962,11 m²
Faroklégcsavar forgásterülete: 31,17 m²
Magasság: 7,8 m
Üres tömeg: 24 680 kg
Normál felszállótömeg: 38 000 kg
Hasznos terhelés: 14 000 kg
Hajtóművek száma: 2 darab
Típusa: Szolovjov D–25VF tengelyteljesítményt szolgáltató gázturbina
Teljesítmény: 4847 kW (6500 LE) egyenként
Maximális sebesség: 250 km/h
Normál utazósebesség: 200 km/h
Maximális hatótávolság: 795 km kiegészítő tüzelőanyag-tartályokkal
Szolgálati csúcsmagasság: 3000 m

Forrás: wikipedia