A PWS–26-ost nem sokkal a II. világháború kitörése előtt tervezték és építették a lengyel Podlasiei Repülőgépgyárban (PWS). A repülőgépet alapvetően felderítésre és a pilóta növendékek kiképzésére használták.

A PWS-26 FEJLESZTÉSE:

A PWS-26 repülőgépet a Podlasiei Repülőgépgyár építette és tervezte. A típus alapjául a korábbi PWS–16bis gyakorló repülőgép szolgált, így annak tulajdonképpen a továbbfejlesztett, felfegyverzett változata lett. A gépet alkalmassá tették bombavetésre, zuhanóbombázás gyakorlására, és korlátozások nélkül műrepülhető volt. A PWS-26 tervezője Augustyn Zdaniewski volt, aki a gép terveit 1934-re készítette el.

Az 1935 elejére elkészült prototípussal még ez év tavaszán végrehajtották az első felszállást. A típus berepülése során könnyű vezethetőséget, jóindulatú repülő tulajdonságokat mutatott, nem volt hajlamos dugóhúzóra. A sikeres tesztek hatására a PWS gyár 400 példány legyártására kapott megrendelést, mely ezután tervbe vette a repülőgép továbbfejlesztését is (PWS–27 és PWS–28 jelzéssel).

A PWS-26 szériában történő gyártása 1936-ban kezdődött, de csak 1937-ben futott fel az előállítás intenzitása. Havonta átlagosan 10 darab hagyta el a gyár szerelőszalagját, de a maximális gyártási intenzitás havi 18 darab volt. A már elkészül és leszállított gépeket a légierő pilóta-iskolái és a repülőklubok kapták meg. A légierőnél 1938 novemberére 239 darab állt szolgálatba, 1939 közepére a teljes gyártási darabszám elérte a 310-t. Így ezzel a mennyiséggel – az RWD–8 után – a PWS–26 lett a két világháború közötti lengyel repülőgépipar második legnagyobb számban gyártott repülőgéptípusa.

A lengyel légierőnél a típust elsősorban futárgépként és kiképzőgépként használták, de néhány példányát könnyű-bombázó és felderítő feladatkörre is rendszeresítettek. A II. világháborúban a lengyelországi hadjárat idején a PWS–26-ost elsősorban futár feladatkörben használták.

A TÍPUST RENDSZERESÍTETT ORSZÁGOK:

Lengyelország:
Mint eredeti rendszeresítő, első számú alkalmazója és fejlesztője a repülőgépnek.

Németország:
Miután Németország lerohanta Lengyelországot, bár a lengyel légierő nagy része elpusztult, néhány megmaradt gépet a Luftwaffe szolgálatába állítottak. Ezeknek a gépeknek a nagyjavítását a PZL kettes számú, mieleci üzeme (WP–2) végezte el.

Románia:
A második világháború folyamán több lengyel repülőgép is a Romániába került. Amikor a lengyelek vereséget szenvedtek a németektől, több PWS–26-os gépet evakuáltak Romániába. Később néhány repülőgépet még a németektől is kaptak. A gépeket polgári célra használták, YR-REA-vel kezdődő lajstromjeleket kaptak.

Lettország:
A lengyelek veresége után a román példához hasonlóan a lengyelek Litvániába 33 darab PWS–26-os menekítettek, de ezeket a gépeket Lettország területének német birtokba vétele után, a Luftwaffe lefoglalta és a saját szolgálatba állította.

A PWS-26 MEGMARADT PÉLDÁNYAINAK SORSA:

A második világháború után egy PWS-26 példánya Szczecin környékén előkerült, és az 1937-es gyártású (gyári sorozatszáma: 81.123) repülőgépet Poznańban kijavítottak. Ezt a gépet 1949–1953 között SP-AJB jelzéssel vették lajstromba és pár évig a lengyel sportrepülést szolgálta. Ez a példány később a krakkói Lengyel Repülési Múzeumba került, ahol napjainkban is megtekinthető.

A PWS-26 FŐBB ADATAI:

Személyzet: 1+1 (oktató és növendék)
Hossz: 7.03 m
Szárny fesztáv: 9 m
Magasság: 2.87 m
Szárny felület: 25.00 m²
Üres tömeg: 885 kg
Normál felszálló tömeg: 1170 kg
Maximális felszálló tömeg: 1240 kg
Hajtómű: 1 × Avia Wright Whirlwind J-5B léghűtéses 9-hengeres csillagmotor 2 tollú fix-állású légcsavarral
Teljesítmény: 240 Le
Maximális sebesség: 201 km/h
Utazó sebesség: 172 km/h
Átesési sebesség: Hatótáv: 460 km
Szolgálati csúcsmagasság: 4,200 m
Emelkedő képesség: 4.1 m/s
Szárny terhelés: 48.4 kg/m²

A repülőgép beépített fegyverzetét egy 7,7 mm-es, légcsavarkörön keresztül tüzelő géppuska alkotta. A bombavetés gyakorlására szolgáló példányokon a szárnyak alá bombazárat is szereltek, ezekre mindkét oldalra egy-egy 12,5 kg-os légibombát lehetett függeszteni. A gépet ellátták még egy K–28 típusú fotógéppuskával is, ez a bal oldali alsó szárny alatt kapott helyet.

Forrás: wikipedia