A PZL-105 “FLAMING” FEJLESZTÉSE: (jelentése: flamingó)

A PZL-105 Flaming repülőgépet a már bevált és elterjedt PZL–104 Wilga erősebb, gazdaságosabb és nagyobb teherkapacitással rendelkező utódtípusának szánták. A repülőgép-vezetők oktatására, vitorlázógép vontatásra, ejtőernyősök ugratására, légi-mentésre és a mezőgazdasági feladatok ellátására is alkalmas alapváltozat mellett egy hidroplán-változat megalkotása is a kitűzött célok között szerepelt. A PZL cég az új repülőgépet elsősorban “Nyugaton”, az Egyesült Államokban és Kanadában kívánta értékesíteni.

Lengyelországban az 1980-as években láttak hozzá fejlesztéséhez a PZL Warszawa-Okęcie vállalatnál, még “Wilga-88” néven. A gép koncepcióját Andrzej Frydrychewicz útmutatása mellett dolgozták ki. A fejlesztőmunkával 1989-ig Roman Czerwiński, majd ezt követően Wojciech Woźniczka vezetőmérnököket bízták meg.

A PZL-105 első, még szovjet gyártmányú, “Vegyenyejev M–14P” típusú csillagmotorral felszerelt prototípusa SP-PRC lajstromjellel 1989. december 19-én hajtotta végre “szűzfelszállását” Varsóban. A repülőgép szériagyártású változatának a PZL–105M típusjelet szánták. A második, már az amerikai “Lycoming IO–720” boxermotorral szerelt tesztpéldány, a PZL–105L típusnevet kapta és 1991-re készült el. Ez a gép SP-PRD lajstromban 1991. július 27-én repült először. Mindezeken túl, készült még egy nem repülőképes példány is, melyet a földi statikai próbákhoz használtak fel.

Az 1990-es évek elején a lengyelországi politikai és gazdasági változások miatt a gép fejlesztési programja háttérbe szorult. A PZL–130 “Orlik” katonai gyakorló repülőgép fejlesztése és gyártása élvezett elsőbbséget. Az elégtelen pénzügyi háttér miatt a PZL–105-ös programját először “jegelték”, majd leállították. Végül a Flamingó sorozatgyártását nem kezdték el. A PZL Warszawa-Okęcie gyára, helyette a PZL–104-est modernizálta és kifejlesztette a “Lycoming IO–540” boxermotorral ellátott PZL–104 Wilga 2000-es változatot, amelynek sorozatgyártása még manapság is zajlik.

A PZL–105 Flamingó mindkét megépített “repülőképes” tesztpéldánya, jelenleg a krakkói Lengyel Repülési Múzeumban látható.

KIALAKÍTÁSA ÉS FELÉPÍTÉSE:

A gép alapvető kialakításában követte a PZL–104 Wilgát, de már egy teljesen új konstrukciónak számított. A PZL-104 Wilgához hasonlóan felső-szárnyas repülőgép volt és felfelé nyíló oldalsó ajtókat kapott. Megnövelték az utastér méretét, így az a pilótával együtt hat személy befogadására lett alkalmas. Elődjéhez képest számottevő eltérés volt még, hogy a Wilga szabadon-hordó szárnyával szemben az új gép szárnyának mindkét oldalán egy-egy szárnydúccal lett megerősítve.

FŐBB ADATAI: (PZL-105L)

Tömeg- és méretadatok:
Fesztáv: 12,97 m
Hossz: 8,67 m
Szárnyfelület: 16,90 m²
Magasság: 2,87 m
Üres tömeg: 1150 kg
Legnagyobb felszállótömeg: 1850 kg
Hasznos terhelés: 700 kg

Motor:
Motor típusa: Lycoming IO–720–A1B léghűtéses, nyolchengeres boxermotor
Motorok száma: 1 db
Maximális teljesítmény: 298 kW (400 LE)

Repülési adatok:
Legnagyobb sebesség: 260 km/h
Gazdaságos utazósebesség: 235 km/h
Szolgálati csúcsmagasság: 5000 m
Emelkedőképesség: 5,6 m/s
Hatótávolság: 980 km
Átesési sebesség: 102 km/h
Szárny felületi terhelése: 109 kg/m²

Forrás: wikipedia