A TU-119 FEJLESZTÉSÉNEK TÖRTÉNETE:

A volt Szovjetunióban már az 1950-es évek elején, szinte a hidegháború “kitörésével” egy időben elkezdtek foglalkozni az atommeghajtású repülőgépek tervezésével az Igor Kurcsatov fizikus vezetése alatt álló kutatóintézetben. Az atomreaktorok repülésben történő alkalmazására vonatkozó elméleti munkát Alekszandr Alekszandrov irányította. A programnak komoly lendületet adott, hogy a tengeren túlról zavaró hírek érkeztek egy hasonló meghajtással rendelkező repülőgépről, a Convair X-6-ról.

A Szovjetunió Minisztertanácsa 1955. augusztus 12-i, 1561–868 sz. rendeletében a Tupoljev- (OKB–156), a Lavocskin- (OKB–301) és a Mjasziscsev-tervezőirodát (OKB–23) az atommeghajtású repülőgép tervezésével, míg a Kuznyecov- (OKB–276) és a Ljulka-tervezőirodákat (OKB–165) a nukleáris hajtású hajtóművek kidolgozásával bízta meg.

A szovjet párt és katonai felső vezetés a nukleáris meghajtással a korábbiaknál lényegesen nagyobb hatósugarú repülőgépet szeretett volna a légierő rendelkezésére bocsátani, melynél lényegében csak a személyzet pszichikai és fizikai állóképessége szabhatott volna határt a bevetések időtartamának, mivel a gépek hosszú hónapokra a levegőben maradhattak volna.

A programban résztvevő tervezőirodák a koncepciók kidolgozása során többféle hajtási módot tanulmányoztak, így többek között elméleti kutatásokat folytattak a nukleáris hajtású sugárhajtóművekkel, torlósugárhajtóművekkel és légcsavaros gázturbinákkal. A Lavocskin- és a Ljulka-tervezőirodák egy nukleáris üzemű torlósugárhajtóműves robotrepülőgép tervein dolgoztak. A Tupoljev-tervezőiroda egy nagyméretű, nehéz atommeghajtású repülőgép ötletével állt elő, melynek alapjait a Tu–95 stratégiai bombázó szolgáltatta. A tervezőiroda egy 20 éves programot vázolt fel, számításaik szerint az 1970-es, 1980-as évekre készült volna el a teljes értékű nukleáris meghajtású harci repülőgép. A többlépcsős program részeként először földi tesztek során akarták vizsgálni az atomreaktor működését, a sugárvédelemre szolgáló megoldásokat. Ezután tervezték a repülési teszteket, melyekre az atomreaktor légi üzemeltetéséhez volt szükség. A program végső fázisában pedig a nukleáris hajtású gázturbinákkal felszerelt repülőgép, a Tu–119 próbáira került volna sor.

Az atomreaktornak repülőgépbe történő beszerelésével kapcsolatos munkálatokat a Tupoljev-tervezőiroda tomilinói részlegénél végezték I. F. Nyezval vezetésével. A reaktor komoly kihívások elé állította a tervezőirodát. A sugárzás miatt a repülőgépgyártásban az odáig soha nem használt anyagokra volt szükség, melyeket a tervezőiroda A. Sz. Fainstein vezetése alatt álló metallurgiai laboratóriumában dolgoztak ki, számos más szovjet kutatóintézettel együttműködve.

(Folytatjuk!)

Forrás: wikipedia