A TUPOLJEV Tu-12 FEJLESZTÉSE:

A Tupoljev Tu–12, vagy más néven 77-es gyártmány az első sugárhajtású bombázó repülőgép, amelyet hadrendbe is állított a Szovjet Légierő. A Tupoljev-tervezőiroda által az 1940-es évek végére kifejlesztett közepes hatótávolságú típus, mely a sikeresnek mondható Tu–2-es bombázón alapuló kísérleti sugárhajtású bombázó repülőgép-család utolsó tagja volt.

Az Andrej Tupoljev vezette fejlesztő gárda, csak közbülső megoldásnak szánta a későbbi, nagyobb harcértékű sugárhajtású bombázók építéséhez szükséges tapasztalatok megszerzése céljából. A Tu-12 fejlesztési munkálatait az irodán belül, Szergej Jeger irányította. Az új gép tervezéshez a Tu–2 sárkányszerkezetét tekintették kiindulási alapnak. A Tu-12-es futóművét a Tu–2-es hárompontos (farokkerekes) elrendezéséről tricikli (orrfutós) rendszerűvé módosították. A repülőgép meghajtását szolgáló gázturbinák számára a szárnyak középső részén alakították ki a hajtóműgondolákat. A megfelelő hazai sugárhajtómű hiánya miatt a gépbe a Roll-Royce cég “Nene” típusú hajtóműveire esett a tervezők választása.

Az első két tesztpéldányt a Tupoljev-tervezőiroda 156. számú üzemében építették meg. A 77-es gyártmányjelzést kapott prototípus 1947 júliusára készült el. Miután az első elkészült repülőgépet a gyárban szétszerelték, átszállították Zsukovszkijba majd itt ismét összerakták. A Tu-12 prototípusa, 1947. július 27-én hajtotta végre az első felszállását. A berepülés során a gép fedélzetén, maga a névadó Tupoljev is helyet foglalt. A repülőgépet néhány tesztrepülést követően bemutatták az 1947-es tusinói légiparádén is. A gyári berepülések 1947. szeptemberére befejeződtek, majd október 4. és 1948. február 27. között sor került az állami légihatósági tesztekre.

A moszkvai 23. számú állami repülőgépgyár (GAZ–23) kapta a megbízást egy kisebb, kb. 50 db-os sorozat legyártására a típusból, melybe már a Rolls-Royce “Nene I” gázturbinás sugárhajtómű szovjet másolatát, az RD–45-ös hajtóművet építették (a hajtómű típusjelzése a gyártóra, a 45. számú gépgyárra utal). A leszállított Tu-12-es példányokat a Szovjet Légierő azonnal hadrendbe állította, főleg a pilóták sugárhajtású repülés gyakorlására és képzésére használták.

A Tu-12-esek egy példányát később átalakították repülő laboratóriummá. Ez a gép a Tu–12LL (letajuscsaja laboratorija) jelzést kapta és az 1950-es évek elején, “pulzáló” sugárhajtóművek légi teszteléséhez használták. A Tu–12LL-t később a Bisznovat LM–15 szuperszonikus légi célhoz a Bondarjuk-tervezőirodában kifejlesztett RD–550 típusú sugárhajtómű légi próbáihoz használták.

A TUPOLJEV Tu-12 FŐBB ADATAI:

Fesztávolság: 18,86 m
Hossz: 16,45 m
Szárnyfelület: 48,80 m²
Üres tömeg: 8993 kg
Normál felszálló tömeg: 14 700 kg
Maximális felszálló tömeg: 15 720 kg
Hajtóművek száma: 2 db
Típusa: RD–45
Tolóereje: 21 kN (egyenként)
Maximális sebesség: 783 km/h (4000 m-en)
Utazósebesség: 564 km/h
Emelkedőképesség: 10,4 m/s
Hatótávolság: 2200 km
Szolgálati csúcsmagasság: 11 370 m
Hatótávolság: 2200 km (maximális felszálló tömeggel)
Fegyverzet:
1 db 23 mm-es NR–23 gépágyú
2 db 12,7 mm-es UBT géppuska
3000 kg bombaterhelés

Forrás: wikipedia