Nádas Tamás világbajnok műrepülőt az Egyesült Arab Emírségek nemzeti ünnepének programjaira hívták meg. Az államalapítás ünnepi műsorán való részvétel, azért is különleges, mert eddig még nemigen volt példa arra, hogy egy magyar repülős bemutatóval tisztelegjenek fennállásuk évfordulóján. Az Európa – és négyszeres magyar bajnok pilóta az ünnepség sorozaton bemutatókkal kápráztatta el a közönséget.

Nádas Tamás egy befolyásos sejk meghívására érkezett az Egyesült Arab Emirátusokba, az állami ünnepre. Az Emírségek egyik legszebb helyén, Sharjah-ban, a Khaled lagúna felett repülhetett. A nagy öböl közepén egy pártalan szépségű szökőkút található, amelyet zöld pázsit és pálmafák övezik, a parttól nem messze pedig csaknem 300 m magas toronyházakkal szegélyezik a területet. Az egyik leglátogatottabb rész a városban. Az odaérkező turisták, így nem csak az ország egzotikus környezetével, kristálytiszta tengervizével, festői szépségű partját, buja, zöld oázisokkal, végtelenbe nyúló toronyházakkal, pezsgő életű bazárjaival vonzotta oda a látogatókat, hanem Tamás lélegzetelállító airshowjával. Egy újabb kihívást nagy sikerrel teljesített a veszélytelennek cseppet sem mondható exkluzív környezetben tartott látványos táncával a fellegekben.

Produkciójával lenyűgözte az arab világ jeles képviselőit, szinte mind a hét emirátusba kapott újabb meghívást. Ám számára mégis az a legfontosabb, hogy magyarok hírét vigye a világ minden tájára, hogy minél többen megismerjék országunkat, szépségeit, s az itt élőket. Számomra nagy megtiszteltetés, hogy ezáltal is tudom a magyarok hírnevét tovább szárnyalni, Magyarországot is népszerűsíteni, hogy megismerjék, milyen tehetséges nemzet vagyunk, s mennyi értékes ember él csodálatos kis országunkban. – mondta Nádas Tamás műrepülő világbajnok.