A HEINKEL He-162 TERVEZÉSE:

A He-162 V1 jelzésű tesztpéldány szűzfelszállásakor, a gépet Gotthard Peter berepülőpilóta vezette, ami sikeres volt, de később egy nagy-sebességű próba alkalmával, amint a repülőgép elérte a 840 km/h sebességet, az erősen mérgező helyettesítő ragasztó, amellyel az orrkerék fedőlemeze készült, elvált és a pilóta kénytelen volt félbe szakítani a repülést és azonnal leszállni.

A repülőgéppel más problémák is adódtak, nevezetesen a bólintó mozgás elleni stabilitás nem volt kielégítő és a gép az oldalirányú csúszásra hajlamot mutatott a hibás kormányfelület konstrukciója miatt. Mindezek ellenére fel sem merült, hogy akár egyetlen napra is felfüggesszék a gép szériagyártását. December 10-én, amikor egy újabb bemutató repülést hajtott végre ugyancsak Peter egy csapat prominens náci vezető előtt, a ragasztó megint elengedett, a csűrő levált, majd a repülőgép dugóhúzóba esett és lezuhant. Sajnálatos módon a pilóta nem élte túl a zuhanást.

A tragédia utáni vizsgálatot rendeltek el, ami egy sor hiányosságra mutatott rá. Például, hogy meg kell erősíteni a gép szárnyszerkezetét és bizonyos részeit át kell tervezni, mivel a fa elemek ragasztott kötése sok helyen gyenge volt. A katasztrófa ellenére is a program olyan prioritást élvezett, hogy a próbákat az eredeti konstrukcióval erőltették tovább.

Amikor a He-162 második prototípusa december 22-én felszállt, a repülési sebességét 500 km/órára korlátozták. Ekkor a stabilitási problémák bizonyultak komolyabbnak, a gép a hossztengelye körül kezdett lengeni, ezt végül a V-állás szögének csökkentésével oldották meg. Mivel a gépet néhány héten belül gyártásba kellett venni, ezért már nem volt elegendő idő alaposan megváltoztatni a konstrukciót. Ehelyett inkább egy sor apró módosítást hajtottak végre rajta, például ólom nehezéket helyeztek el a gép orrában, hogy a tömegközéppontot előbbre helyezzék és ezzel párhuzamosan kicsit megnövelték a vezérsíkok felületét is.

A He-162 harmadik és negyedik prototípusának jelölésében az “M” (“Muster”=minta) jelent meg a régi “V” (“Versuchs”=kísérleti) helyett. A He-162 M3-nak és He-162 M4-nek miután megerősítették a szárnyszerkezetet 1945 január közepén szálltak fel először. Ezek a változatok kis alumíniumból készült lefelé hajlított szárnyvégeket kaptak a stabilitási gondok megoldása végett, melyeket Alexander Lippisch tervezett és német nevük “Lippisch-Ohren” (Lippisch-fülek) volt.

Mindkét gépbe két darab 30 mm-es MK-108-as gépágyút építettek, melyeket a bombázógépek ellen tervezett He-162 A-1 változatba szántak. Azonban ezeknek a fegyvereknek a visszarúgása túlságosan igénybe vette a repülőgép könnyű szerkezetű törzsét, ezért a sorozatgyártást az A-2 vadászgépre tervezték, melybe 20 mm-es gépágyúk kerültek és megkezdték az A-3 áttervezését az erősített vázszerkezetre. A kisebb kaliberű gépágyúra azért is jobb választásnak bizonyult, mert így a lőszer javadalmazását is jelentősen növelhették.

(Folytatjuk!)

Forrás: wikipedia</em>