A SZOVJET HELYBŐL FELSZÁLLÓ REPÜLŐGÉPEK FEJLESZTÉSE: (II. rész)

A JAKOVLEV JAK-38 FEJLESZTÉSE:

A Jakovlev tervezőiroda, a Jak-36 kísérleti géppel szerzett tapasztalatokat felhasználva, 1967 végén kezdett hozzá egy, már a gyakorlatban is használható, bevethető és sorozatban gyártható helyből felszálló, csapásmérő repülőgép tervezéséhez. A még csak rajzasztalon létező gépet Jak-36M típusjelzéssel látták el.

A mérnökök legnagyobb gondja, még mindig a kellő teljesítmény/tömeg arányú hajtómű hiányban mutatkozott. A probléma megoldására egy fő- és két segédhajtóművet építettek az új repülőgépbe. A főhajtóművet a gép hossztengelyébe építették be, vízszintes helyzetbe. A tolóerőt biztosító kiáramló gázokat a géptörzs két oldalán, a kb. 90 fokban elfordítható kiömlőkön vezették el. A gázelvezetők helyzetétől függően tudott a gép lebegni, illetve repülni. A segédhajtóműveket függőlegesen, a pilótafülke mögött, 10 fokban hátradöntött tengellyel építették be. Ezek a kisegítő hajtóművek, csak a függőleges repülési üzemmódokban játszottak aktív szerepet. A teljes irányíthatóság érdekében, a gép elején, hátulján és a szárnyvégeken meghagyták a fúvókákat.

Az első, “05” oldalszámú tesztpéldány 1970. elejére készült el. Ezzel a prototípussal 1970. szeptember 22.-én hajtották végre az első lebegést, kb. fél méter magasságig. Még ez évben december 2.-án, a második “15” jelű tesztgéppel, hagyományos módon, repülőgép-szerűen emelkedtek a levegőbe, első ízben. Ezek után, alapos és intenzív berepülési programmal tesztelték az új típus viselkedését, minden repülési helyzetben. Az oktató, kétüléses változat első repülésére 1972. május 19.-én került sor.

1973-ban fontos állomásához érkezett a program. Sorozatgyártásra alkalmasnak minősítették és hamarosan megkezdték a típus gyártását. Az első, már szériában gyártott gép, 1974. szeptember 30.-án teljesítette “szűzfelszállását”.

A repülőgépet kezdettől fogva hajófedélzeti üzemre tervezték. Ennek fontos momentumaként 1972. november 18.-án a Fekete-tengeren hajózó “Moszkva” nevű cirkáló tatján, végrehajtották az első leszállást. 1975-ben, miután már kellő mennyiségű legyártott repülőgéppel rendelkeztek, elkezdődött haditengerészeti pilóták típusképzése. Egy évvel később, a szovjet haditengerészeti légierő már hat, anyahajós üzemre is képesítést szerzett pilótával rendelkezett.

1977. augusztus 11.-én, az odáig használt Jak-36M típusjelölést  a szériagépeknél eltörölték és helyette a Jak-38 került bevezetésre. Ezzel egyidejűleg, a kétüléses oktató változat Jak-36MU jelölését, Jak-38U-ra módosították.

Folytatjuk!