Az érdekes kinézetű repülőgép feladata a rossz nyelvekkel ellenben nem az ellenség halálra röhögtetése volt! A Mig-8 Kacsa az első szovjet repülőgép, ami nyilazott szárnyakkal repült.

null

A bevezető után könnyen kitalálható, hogy a Mig-8-as repülőgép a nyilazott szárnyakkal kapcsolatos kutatások fő kelléke volt. Kevesen tudják, hogy az imperialisták által rettegett Mikolyan-Gurjevics által fémjelzett Mig-15-ös szárnyait ezzel a géppel kísérletezték ki, vagyis pontosabban az Utkának ez volt az első számú feladata.

null

A Mig-8-as 1945 februárjában látta meg a napvilágot, természetesen még csak a tervezőasztalon. Fejlesztéséért Adrianov, Matyuk, Pelenberg, Szeletszki és Csumacsenko mérnökök feleltek. A repülőgéphez az akkoriban fellelhető lehető legkönnyebb anyagokat használták, így az főleg fenyőrúd, rétegelt lemez és vászon felhasználásával készült. A nagyobb stabilitás érdekében a 6,8 méter hosszú, 2,48 méter magas és 9,5 méter fesztávolsággal rendelkező Utka egy kiegészítő szárnyacskát is kapott az orrába. A gép legfontosabb része persze a négy személy befogadására alkalmas kabin fölött elhelyezett szárny volt, amit 20 fokos szögben hátranyilaztak.

null

A Mig-8-as mozgatásáról egy 110 lóerős Shvetsov M-11MF jelölésű dugattyús motor gondoskodott, aminek különféle modifikációi többek között a Polikarpov Po-2-ben, és a Jakovlev féle kísérleti koaxiális helikopterben (Jak EG) is teljesítettek szolgálatot. A meghajtás másik fontos eleme pedig a 2,35 méter átmérőjű tolólégcsavar volt.

null

A kettő darab összesen 118 liternyi üzemanyag befogadására alkalmas dúralumínium üzemanyagtartály a szárnyakban kapott helyet, míg a 18 literes olajtartály a kabin mögött lett elhelyezve.

null

A Kacsa első repülése még 1945 augusztusának első felében megtörtént, majd ezután kezdetét vette a nyilazott szárny különféle repülési üzemmódokon történő tesztelése.

null

Az információk gyűjtése egészen 1946 májusáig tartott, ám a kutatási projekt lezárta után továbbra is “rendszerben” maradt az egyetlen példányban készült Mig-8-as Utka.
Persze ekkor már a Mig Tervezőiroda különféle logisztikai feladataiból vállalt magára néhányat.

null

Főbb adatok

  • Személyzet: 1 pilóta, 3 utas
  • Hossz: 6,8 m
  • Fesztáv: 9,5 m
  • Magasság: 2:48 m
  • Szárnyfelület: 15 m²
  • Üres tömeg: 746 kg
  • Felszálló súly: 1090 kg
  • Maximális felszállósúly: 1150 kg
  • Motor: 1 darab Shvetsov M-11, 75 kW (100 LE)
  • Maximális sebesség: 215 km/óra
  • Maximális repülési magasság: 5200 m
  • Hatótávolság: 500 km