Nakajima J9Y ” Kikka ” ( Narancsvirág )

Egy kevésbé ismert repülőgép a Nakajima repülőgépgyár ” Kikka ” típusú vadászbombázó gépe. Talán a fotóról is látszik, hogy nem egy saját tervezésű gép. A második világháború folyamán a japán és német szövetség, főként gazdasági és ipari együttműködés területén valósult meg. Miután Németország átadta Japánnak a Messerschmitt Me-262 teljes tervdokumentációját, a Nakajima gyár mérnökei 1941. őszén hozzáláttak a gép helyi igényeknek megfelelő áttervezéséhez, és megépítéséhez. Tulajdonképpen a repülőgép sárkányához nem nyúltak, híven követve a német modell terveit.

Talán a legfontosabb módosítás a gép szárnyait érintette, mert azt a japán mérnökök felhajthatóra tervezték át. A repülőgépben többféle gázturbinás hajtóművet kipróbáltak a tesztek során. Először a 200 kp tolóerejű Ne-10, majd a 340 kp erejű Ne-12, és a végső változatában a már 475 kp hajtóerőt biztosító Ne-20. Ez utóbbi két hajtóműtípus a BMW 003 módosított, áttervezett japán változatai voltak. A prototípus szűzfelszállására 1945. augusztus 07.-én került sor. A második startot négy nappal későbbre tervezték, de a startrakéták meghibásodása miatt ez elmaradt. Bár már a befejezéséhez közeledett a háború, a japánok még elkészítették a “Kikka” második tesztpéldányát, ezenfelül még 18 nullszériás példányt gyártásba vettek.

Műszaki adatai:

  • fesztáv: 10 m
  • hossza: 8,13 m
  • hajtómű: két, egyenként 475 kp tolóerejű Ne-20 gázturbina
  • fegyverzete: egy 500 vagy 800 kg-os bomba függesztve
  • maximális felszállótömeg: 4080 kg
  • legnagyobb repülési sebessége: 697 km/h 10.000 méteres magasságban
  • hatótávolsága: 940 km