Roland Garros pilóta: ( 1888.-1918. )

Roland Garros:

Reunionban, Saint-Denisben született, 1888. október 6.-án. Miután szemtanúja volt egy repülő bemutatónak, elhatározta, hogy ő is pilóta lesz. Repülő pályafutását 1909-ben kezdte, egy Santos-Dumont által gyártott “Demoiselle” monoplán (egyfedelű) repülőgépen.
1910-ben már saját géppel rendelkezett 1914-ig főként repülő cirkuszokban szerepelt, de egója révén hajszolta a rekordokat is. Folyamatos repüléssel, (leszállás nélkül) először ő repülte át a Földközi-tengert, dél-Franciaország és Tunézia között, 1913. szeptemberében. (A fent látható fénykép is, ekkor készült róla.) Az első világháború kitörését követően, lépett be a francia hadseregbe. Rövid katonai kiképzés után hadi-pilóta lett.

A korszak repülőgépein, még a megfigyelő által kezelt és főleg hátrafelé tüzelő géppuskákat használtak. Garros rájött, hogy ha fegyverét a repülőgép hossztengelyével párhuzamosan és fixen rögzítik, akkor magával a géppel tud célozni. Az odáig, a géppuskát a szárny tetejére építették, de kezelésük és újratöltésük nehézkes volt a harc hevében. Szerelőivel a fegyvert a gép törzsére szereltette úgy, hogy az a forgó légcsavar körén keresztül tüzelt. Azért, hogy a kilőtt lövedékek ne tegyenek kárt a “srófban”, a belső felületükre páncél lemezt erősítettek. Az új rendszer 1915. tavaszán debütált. Ezzel a megoldással, rövid időn belül, egy nap leforgása alatt, 1915. április 18.-án Garros, három ellenséges német repülőgépet lőtt le.

A németek biztos nem nézték áprilisi tréfának, Garros újítását. 1916-ban fogságba esett, de két év múlva sikerült megszöknie.

Ez a francia ász, sajnos már nem érhette meg a háború végét. Mindössze egy hónappal a vége előtt, 1918. október 5.-én lőtték le. Egy nap múlva töltötte volna be, a 30. életévét. Sajnálatos, hogy a világ, mint sportolóra emlékezik, és nem a kiváló aviátorra.

Forrás:Wikipedia