A Magyar Bázisugró és Ejtőernyős SE a 2010-ben, a világon 3.-ként (Oroszország és Németország után) rendezett olyan nemzetközi ejtőernyős versenyt, ahol az ejtőernyőzésben új szakágnak számító wingsuit (szárnyas repülőruhás) ugrók mérhették össze tudásukat. Ez évtől kezdve a Wingsuit Boogie – Hungary elnevezésű nemzetközi találkozót és versenyt minden év júliusának végén/augusztusának elején rendezik majd meg a szárnyas repülőruha (wingsuit) szerelmeseinek, amely jelenleg a versenyzők számát tekintve a legnagyobb ejtőernyős wingsuit verseny a világon!

A verseny célja, hogy kiderüljön, szabadesés közben egy bizonyos magasságvesztés alatt, hogy ki repül a legtávolabb vízszintesen, azaz ki éri el a legjobb siklószámot repülés közben. Az ugrásokat az elmúlt 3 évben 4000 méteres magasságból hajtották végre L-410-es repülőgépből, a idei évben 3500m-es magasságból, egy 30 személyes MI-8-as típusú helikopterből ugrottak. A verseny három napja alatt, (csütörtök reggeltől szombat estig) a résztvevőknek maximum 10 db, de legalább 4 db érvényes, GPS adatokkal igazolt ugrást kellett végrehajtaniuk, aminek adatait a testükre (bukósisak vagy kar) erősített készülékek segítségével mérték. Az eredmények közül a három legjobban sikerült ugrás átlaga számít a versenyben.

Forrás:wingsuitboogie.hu

Fotó: AEROFRIENDS