MINDENKI A BUSZBA! (Lövészeti sztori) I. RÉSZ

“…1983 tavaszán CSRP. (Csapatrepülő Parancsnokság) szintű ellenőrzés során, egyhetes harcászati gyakorlat keretében ellenőrzésre került a Harci helikopter Ezred felkészültsége, az alaprendeltetéséből adódó harcfeladatok végrehajtására.

Minden nap repültünk, szerteágazó harcfeladatot hajtottunk végre a repülőtéren való széttelepülésen, illetve a csapás alóli kivonástól kezdve a szállítóhelikopterek oltalmazásán és harcászati deszant harctevékenységének támogatásán keresztül, az éleslőszerrel végrehajtott tűzcsapásig. Nagy élmény volt! Az egyik mozzanatot had elevenítsem föl.

A harci helyzet szerint az ellenség betört hazánkba, végigdúlta a Tiszántúlt, kisebb erőkkel átkelt a Tiszán és Bokros-puszta körzetében hídfőállást létesített a Tisza jobb partján. Nem tűrhettük tovább az ellenség térnyerését és előretörését hazánk szent földjén, ezért vezetőink úgy döntöttek, hogy a hídfőállást mihamarabb fel kell számolni, mielőtt még az ellenség szilárdan megvetné a lábát.

Parancs szerint egy század (12 darab) Mi-8-as szállítóhelikopter fedélzetre vesz Söpte repülőtéren egy zászlóaljnyi felfegyverzett ejtőernyős harcost és 400 méter magasságról ledobják őket hajnalhasadáskor a bokrosi hídfőben békésen pihenő ellenség nyakába és elveszik a kedvüket a további agresszív tevékenységtől. A harctevékenységének sikere érdekében egy század (20 darab) Mi-24-es harci helikopter a deszant kidobása előtt nem irányított rakétákkal és géppuskatűzzel csapást mér a pihenő ellenség élőerejére és járműveire.

A terv értelmében az éj leple alatt Söptén berakodott a helikoptereinkbe a deszant és elindultak a meghatározott feladat végrehajtására. Szentkirályszabadja repülőtér csöndjét még hajnalhasadás előtt harci helikopterek hajtóműveinek zaja törte meg és ahogy a szállítók elhaladtak a bázis közelében, a harciak is felszálltak és Enying térségében felzárkóztak a szállítók mellé, azok kísérése és oltalmazása ürügyén. Így repültünk a Dunáig 150-200 méteres magasságon, majd napkeltével a minél nagyobb álcázás és meglepetés érdekében lesüllyedtünk terepkövető (15-20 méteres) magasságra. Bugac térségében a harci helikopterek beszúrták a gázt és onnan már 240-250 km/óra sebességgel száguldottak a fák koronájának magasságában a tevékenységi körzet felé.

A terepkövető repülés harcászati szempontból jó ötlet volt, azonban felmerült menet közben néhány olyan tényező, amely meglehetősen megnehezítette a feladat végrehajtását, amire egyik harcászunk sem gondolt a tervezés során. Napkelte után voltunk, mivel pontosan pontosan nappal szemben repültünk, rendkívüli módon vakított. A kora hajnali órákban ráadásul kezdett felszáradni az éjszakai harmat, ami 20-30 méteres magasságig homályos párával takarta be a hajnali fényben fürdő alföldi tájat, még jobban zavarva az akadályokat kutató, káprázó szemű pilótákat. Mindezeken túl a hajnali napsütés felkeltett milliónyi rovart is, amelyek a félórás földközeli repülés során teljesen beterítették a helikopterek szélvédőit, tovább rontva az amúgy sem valami pazar kilátást a repülés irányába!

Ilyen körülmények közepette repült a 10 Mi-24-es géppár a bokrosi lőtér felé, ahol már várt minket az irányító toronyban Pápai Gyula alezredes, a CSRP. légilövész szolgálat főnöke, egyben a gyakorlat egyik döntnöke. A köteléket Makai Sándor alezredes, ezredparancsnok vezette, operátora és navigátora Bálint János főhadnagy volt. Én a második géppárban repültem, operátorom Droppa Gyula főhadnagy volt…”

(Folytatjuk!)